Nagyvilág

New Yorknak új polgármestere van

Bill de Blasio (new york, )
Bill de Blasio (new york, )

Letette a hivatali esküt szerdán New York új polgármestere, Bill de Blasio, akinek személyében két évtizede most először választottak demokrata párti politikust az amerikai metropolis élére. Ő a 109. New York-i polgármester.

De Blasio az esküt néhány másodperccel az újév kezdete után tette le egyáltalán nem hivalkodó brooklyni háza előtt, majd beiktatása – sokkal ünnepélyesebb keretek között és esküje ismételt elmondásával – helyi idő szerint délben volt a városháza lépcsőjén. Ez utóbbi procedúrát Bill Clinton volt amerikai elnök vezette le.

“A kezdetén állunk annak az útnak, amelyen most mindannyian elindulunk” – jelentette ki az új polgármester az eskütétel után.

De Blasiót, New York ombudsmanját november 5-én választották meg nagy többséggel polgármesternek. Az 52 éves politikus a harmadik ciklusát kitöltő, független Michael Bloomberget váltja fel. Ellenfele a republikánus párti Joe Lhota volt, aki Rudy Giuliani polgármestersége alatt az alpolgármesteri tisztséget töltötte be.

De Blasio a gazdasági egyenlőtlenség elleni küzdelmet állította választási kampányának középpontjába, kilátásba helyezve az évi félmillió dollárnál nagyobb jövedelműek megadóztatását, valamint azt, hogy megválasztása esetén megszünteti a színes bőrű kisebbségeket diszkrimináló rendőrségi politikát, amely lehetővé teszi a gyanús személyek megmotozását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik