Nagyvilág

Az ausztrál jégtörő elérheti az Akagyemik Sokalszkijt

jegtabla(960x640)(1).jpg (Antarktisz, jégtábla, )
jegtabla(960x640)(1).jpg (Antarktisz, jégtábla, )

Már száz mérföldre van a jég közé szorult orosz hajótól az ausztrál Aurora Australis jégtörő - közölte vasárnap az ausztrál tengerészeti biztonsági hatóság (AMSA).

Korábban a Hósárkány nevű kínai hajó 6,5 tengeri mérföldre (mintegy 12 kilométer) megközelítette az Akagyemik Sokalszkijt, de nem tudta folytatni az útját. A kínai hajó olyan sűrű jég közé jutott, amelyen már nem tudott áthaladni.

Az orosz hajó, az Akagyemik Sokalszkij kapitánya a kínai jégtörőnek azt javasolta, hogy egy, az Akkagyemik Sokalszkij fedélzetén lévő helikopterrel tartsanak szemlét a környező jégtáblák felett. Ez ugyanis sokkal pontosabb képet adna a helyzetről, mint amelyet a hajók a műholdakról kapnak. Ez utóbbiak pontossága ugyanis akár 3-5 mérföldnyi eltérést mutathatnak a valósághoz képest.

Igor Kiszeljev kapitány hozzátette, hogy továbbra is rádiókapcsolatban vannak a kínai hajóval, míg az ausztrál jégtörővel még nem. Úgy vélte, hogy amikor az ausztrálokkal is létrejön a kapcsolat, akkor hármasban határozhatnak majd arról, hogy a jégmező melyik oldalán távozzanak szorult helyzetükből.

Kiszeljev elmondta, hogy az orosz hajó műszaki állapota változatlan, minden rendben működik, és az időjárás is megfelelő.

Az Akagyemik Sokalszkij olyan helyen járt, amely jól hajózható a déli félteke nyarában, de az időjárásban hirtelen fordulat következett be, és a szél beszorította a jégtáblák közé. A 74 utas és kutató jól van. Útjukat egy évszázaddal korábbi ausztrál déli-sarki expedíció megismétlésének szánták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik