Nagyvilág

Színházi ágyút foglaltak le Romániában

Agyutuz(960x640)(1).jpg (ágyú, lövés, )
Agyutuz(960x640)(1).jpg (ágyú, lövés, )

Illegális fegyverként csaptak le a makettre, amellyel lehet ugyan durrantani, de csak hangban.

Színházi kellékként használt 1848-as ágyúmakettet foglalt le Székelyszenterzsébeten (Eliseni) a román rendőrség – közölte Kincses Kálmán, a település református lelkésze, az Erdélyi Baranta Szövetség elnöke.

Veszélyes eszközök között

A Mediafax hírügynökség az illegális pirotechnikai eszközök (petárdák, orvvadászatra használt eszközök) lefoglalását célzó rendőrségi razziákról szóló hírében számolt be a Székelyföldön lefoglalt ágyúról.

Kincses Kálmán az MTI-nek elmondta: tavaly ünnepi beszédet mondott a Tápióbicskei Tavaszi Emlékhadjáraton és ekkor kapta ajándékba a hagyományőrző rendezvény szervezőitől az ágyúmakettet, amely szerinte az Európai Unióban sehol nem engedélyköteles. Hozzátette: ő maga fordult a székelykeresztúri rendőrséghez, hogy tisztázza, kell-e engedélyeztetni Romániában a hagyományőrző kelléket. Korábban ugyanis a Romániában sem engedélyköteles hagyományos íjakat is többször elkobozta a Kovászna megyei rendőrség a baranta szövetség tagjaitól – mutatott rá az egyesület elnöke.

Kincses Kálmán beszámolt róla: a hatvan centiméter hosszú maketthez hangtechnikai töltetek járnak, amelyekkel az ágyúlövés hangját lehet imitálni, és ezeket használták is a tavalyi falunapok alkalmával.

Miután a rendőrségi nyomozásról a magyarországi ajándékozók is értesültek, Vukics Ferenc, az Országos Baranta Szövetség elnöke, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója levelet írt az adományozás körülményeiről, amelynek román nyelvű fordítását a Hargita megyei rendőrségnek is eljuttatták.

Csak hangot ad

“A makett ágyúként való használatra alkalmatlan. Miután az öntés nem szabványeljárással történt, ezért hangtechnikai töltet biztonságos használatához is meg kellett erősíteni egy 5mm-es falvastagságú csőbetéttel. Maga az eszköz csak hangtechnikai eszközként hasznosítható. Az ilyen főfurattal rendelkező eszköz nem minősül elöltöltős fegyvernek. A pirotechnikai, a hangtechnikai tevékenységet minden európai országban elkülönítik a lőfegyverekről és lőszerekről szóló rendelkezésektől” – írta a magyarországi szakértő a Székelyföldön lefoglalt ágyúmakett ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik