Nagyvilág

Széthullik a török kormány

korrupció (korrupció, pénz, euro)
korrupció (korrupció, pénz, euro)

Már három miniszter mondott le, mert mindegyikük fia érintett a nemrég kirobbant korrupciós botrányban.

Lemondott Erdogan Bayraktar török környezetvédelmi és várostervezési miniszter szerdán, néhány órával azután, hogy a gazdasági és a belügyi tárca vezetője is bejelentette távozását a kormányból.

Az NTV hírtelevíziónak nyilatkozva a környezetvédelmi miniszter egyúttal felszólította a miniszterelnököt, hogy kövesse példáját és mondjon le.

Mindhárom miniszter fia érintett a kormányt megrengető, kiterjedt korrupciós ügyben, amely a múlt héten kedden robbant ki.

A három fiút őrizetbe vették, de csak a gazdasági és a belügyminiszter fia ellen emeltek vádat egy vesztegetési ügyben folytatott nyomozás keretében.

Ez az első eset, hogy ilyen méretű botrány érinti Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök közvetlen környezetét.

Törökországban a múlt hét végén huszonnégy ember ellen emeltek vádat és helyezték előzetes letartóztatásba őket egy vesztegetési ügy miatt. A botrány középpontjában egy nagy állami bank, a Halk Bankasi áll, amelynek vezérigazgatója ellen korrupció, csalás, sikkasztás és illegális aranykereskedelem miatt emeltek vádat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik