Nagyvilág

Feltartóztatták a b…megoló Jobbikost Párizsban

Gaudi-Nagy Tamást a párizsi reptéren tartoztatták fel a biztonsági szolgálat emberei, egyiküket trágár szavakkal illette.

A VS.hu szerint Gaudi-Nagy Tamás sajtokat akart felvinni a gépre, a tejtermékek miatt keveredett konfliktusba. Miután trágár kifejezésekkel illette a biztonsági személyzet egyik tagját, feltartóztatták és csak egy nap múlva engedték el.

A honlap megkereste az ügyben a képviselőt, de ő nem erősítette meg a VS értesüléseit, de azt lényegében elismerte, hogy problémája akadt a reptér elhagyásával.

A Külügyminisztérium szóvivője, Kaleta Gábor az üggyel kapcsolatban elmondta, Gaudi-Nagyot feltartóztatták, de a konzuli törvényre hivatkozva nem árult el többet, csak annyit tett még hozzá a történethez, hogy a képviselő konzuli segítséget kért és kapott az útja során.

A parlamentben is előszeretettel káromkodik

Nemrég írtunk róla, hogy nyilvánosságra került az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság december 5-i ülésének jegyzőkönyve. Az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum tartalmazza azt, amely miatt Kövér László házelnök kezdeményezte a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás tiszteletdíjának a maximális, egyharmados csökkentését.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint Borbély Lénárd fideszes képviselő arról tájékoztatta Lukács Tamás (KDNP) bizottsági elnököt, hogy “az előbb azt mondta Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam, hogy menjek ki vele a folyosóra, majd meglátom, hogy ha valami nem tetszik, és ha felidegesítem őt, akkor kő kövön nem marad” a jobbikos politikus pedig Borbély Lénárd szavai szerint azzal zárta a mondanivalóját, hogy “a k… anyádat, b… meg”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik