Nagyvilág

Csillagászati összeget költ Kína a szmog ellen

Kínai szmog (kína, szmog, )
Kínai szmog (kína, szmog, )

Összesen csaknem 300 milliárd dollárt fordítanak a levegő megtisztítására 2017 végéig.

A levegő tisztítását szolgáló befektetések a bruttó hazai terméket mintegy kétezer milliárd jüannal (74 ezer milliárd forint) növelik, emellett kétmillió munkahelyet teremthetnek – véli Vang Csin-nan, a Környezeti Tervezés Tudományos Akadémiájának helyettes vezetője.

A kínai kormány szeptemberben publikálta a következő négy évre vonatkozó cselekvési tervét. Ebben célkitűzésként a legkisebb szennyező részecskék, a 2,5 mikrométer átmérőnél is kisebb, úgynevezett finom porszemcsék levegőbeli arányának jelentős visszaszorítása szerepel. Ezek azért különösen veszélyesek, mert belélegezve a tüdő mélyébe kerülnek, ahonnan felszívódnak és a keringésbe jutnak.

A kínai sajtó híradásai szerint Peking a vezető környezeti tudósokat összefogva dolgozik a legjobb kezelési módozatok kidolgozásán. A szakértők több módszerrel kísérleteznek, amelyek egyike a folyékony nitrogén levegőbe pumpálása. A száraz jégnél háromszor hidegebb anyag a szmog feloszlatásában segítene, nem megfelelő alkalmazása ugyanakkor potenciális veszélyt jelenthet az emberekre.

Az állami rendezvényeken és többek közt a pekingi olimpia ideje alatt is alkalmazott időjárásbefolyásolási technikák is bevethetőnek bizonyulnak szmog ellen, a mesterséges esőcsinálás azonban túlságosan drága ahhoz, hogy azt rendszeresen alkalmazhassák. Hszie Csen-hua, a központi gazdaságtervező (NDRC) alelnöke szerint a légszennyezés kezelése öt-tíz évig tarthat. A kormányhivatalnoknál borúlátóbbak a szakma képviselői, akik szerint a kormány által bevezetendő intézkedések ellenére is még évtizedekig súlyosan szennyezett lesz Kína levegője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik