Nagyvilág

A botrány után nem kell Mandela temetésére mennie

Jiri-Rusnok(960x640).jpg (Jirí Rusnok, Rusnok)
Jiri-Rusnok(960x640).jpg (Jirí Rusnok, Rusnok)

Valószínűleg a kiszivárgott kínos beszélgetésnek az eredménye, hogy a csek kormányfő helyett a külügyminiszter utazik Dél-Afrikába.

Jan Kohout külügyminiszter fogja képviselni Csehországot Nelson Mandela elhunyt dél-afrikai államfő keddi gyászszertartásán – közölte vasárnap Johana Grohová külügyminisztériumi szóvivő.

A gyászszertartás után Kohout szerdán Pretoriába utazik, hogy ott is fejet hajtson Mandela emléke előtt. A vasárnapi állami temetésen a Cseh Köztársaság hivatalosan nem képviselteti magát.

A keddi gyászszertartáson a világ országainak számos politikusa megjelenik. Milos Zeman cseh államfő azonban még nem épült fel súlyos térdsérüléséből, ezért részvétele a dél-afrikai megemlékezéseken szóba sem került.

A köztévében a botrányos beszélgetés

Jirí Rusnok miniszterelnöknek pedig – mint ez nagy botrányt okozva kiderült – nem volt semmi kedve Afrikába utazni. “Irtózom attól, hogy nekem kell odamennem (Johannesburgba)” – mondta Rusnok Vlastimil Picek védelmi miniszternek pénteken a parlamentben.

Négyszemközt beszélgettek, de mindketten bekapcsolva felejtették mikrofonjaikat, így a sokszor nyomdafestéket nem tűrő szavaktól sem mentes párbeszédet a cseh közszolgálati televízió felvette, majd le is adta. A teljes fordítás itt.

Picek arról kérdezte a kormányfőt, hogy ki fog menni a csütörtökön elhunyt Nobel-békedíjas dél-afrikai elnök gyászszertartására.

“… remélem, hogy az elnök (Milos Zeman) megy el. Valamilyen ebédre vagyok hivatalos, majd vacsorára is. Kötelezettségeim vannak. Egyáltalán nem kívánkozom oda. Egyáltalán” – válaszolta Rusnok, és többször “marhának” nevezte a védelmi minisztert, aki felvetette, hogy az orvosok valószínűleg azt fogják tanácsolni Zemannak, hogy közelmúltbeli térdsérülése miatt ne utazzon Johannesburgba.

Miután a beszélgetés az internetre is felkerült és több nagy hírügynökség és média is felkapta, a miniszterelnök szombaton nyilvánosan elnézést kért szavaiért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik