Nagyvilág

Elítélték az orosz balettigazgató savas támadóit

bolsoj (bolsoj)
bolsoj (bolsoj)

Hat év szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a bíróság a moszkvai Bolsoj balettigazgatója elleni savtámadás megszervezésében bűnösnek talált szólótáncost.

A bűncselekmény elkövetőjére, Jurij Zaruckijra 10 év fegyházbüntetést szabott ki a moszkvai Mescsanszkij kerületi bíróság, és 4 év szigorított börtönre ítélte a férfit a támadás helyszínére szállító Andrej Lipatovot. Emellett mintegy 3,5 millió rubel (mintegy 23,5 millió forint) kártérítést ítélt meg Szergej Filinnek, a Bolsoj balett-társulata művészeti igazgatójának, aki a szemébe került kénsav miatt majdnem elveszítette látását és az arca is súlyosan sérült.

Három óráig tartott az indoklás

A Mescsanszkij kerületi bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy Pavel Dmitricsenko, a Bolsoj balett-táncosa, valamint ismerőse, Jurij Zaruckij és egy Andrej Lipatov nevű férfi előre eltervezett bűncselekményt hajtott végre január 17-én.

A nagy felháborodást kiváltó ügyben több mint három óra hosszáig tartott, amíg a bíró ismertette az indoklást, s csak ez után hirdette ki az ítéletet. Az elítéltek védői fellebbeznek, bár a bíróság csökkentette a balett-táncos és a Zaruckijt fuvarozó Lipatov büntetését.

Az ügyész múlt pénteken Dmitricsenkóra 9, Zaruckijra 10, Lipatovra 6 év fegyházban letöltendő szabadságvesztést kért.

Mihal Lavrovszkij, a moszkvai balettakadémia művészeti igazgatója kijelentette, hogy súlyosnak tartja a Dmitricsenkóra kiszabott ítéletet, de a tettét is, ugyanakkor hozzátette: nem nagyon bízik az orosz igazságszolgáltatásban. A neves orosz balettmester, koreográfus szeretné tudni az igazságot, amely szerinte nem derült ki.

Nem akarják hosszabbítani a szerződést

Az Izvesztyija című orosz lap korábban arról számolt be, hogy Pavel Dmitricsenko 150 kollégája pár napja nyílt levélben fordult a bírósághoz, remélve, hogy az igazságos ítéletet hoz az ügyben és figyelembe veszi “a Nagyszínház balett-társulatánál kialakult igen fájdalmas helyzetet”.

Az újság azt is tudni véli, hogy a Bolsojnak nem áll szándékában meghosszabbítani Szergej Filin szerződését, amely 2016-ban jár le. A balett-társulat művészeti igazgatójának állítólag felajánlották korábban, hogy menjen el egy év szabadságra, amíg meg nem gyógyul, de Filin ezt elutasította.

Szergej Filin több mint húsz szemműtéten esett át egy németországi klinikán, de még így is csak részlegesen nyerte vissza látását. A balettigazgató jelenleg is Németországban tartózkodik, bár szeptemberben visszatért munkahelyére.

Az ítélethirdetés napján derült ki, hogy a Bolsoj nem hosszabbítja meg a szerződést Filin munkatársával. Gyiljara Tyimergazina 2011 óta dolgozik a balettigazgató mellett tanácsadóként és sokak szerint túl nagy beleszólása volt a szakmai munkába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik