Nagyvilág

A Vatikán is leépít

vatikán (szent péter tér, )
vatikán (szent péter tér, )

Ferenc pápa kevesebb alkalmazottat szeretne, ezért több papot visszaküld a plébániákra. A lista állítólag 30 nevet tartalmaz.

Legalább harminc papot bocsátanak el a következő hónapokban a vatikáni hivatalokból, és küldik őket egyházmegyei szolgálatra – állította több vatikáni forrás.

A Klérus Kongregációja lesz az első a listán – nyilatkozott a CNA katolikus hírügynökségnek egy, a kongregációhoz közel álló vatikáni forrás. Már négy papot egyházmegyébe küldtek, és további változások várhatók – közölte egy másik vatikáni forrás. Hozzátette: Ferenc pápa láthatóan kevesebb alkalmazottat akar a vatikáni hivatalokban, és minél több papot az egyházmegyékbe akar küldeni, hogy a plébániákon szolgáljanak.

Egy harmadik benfenntes szerint a változások minden vatikáni hivatalt érinteni fognak. Kiemelte, hogy Giuseppe Bertello bíboros, Vatikán Városállam Kormányzóságának elnöke, a Ferenc pápa által létrehozott bíborosi tanács tagjaként felkereste a vatikáni kongregációkat, és arra kérte őket, állítsanak össze egy listát azokról, akiket nélkülözni tudnának.

A forrás szerint a lista mintegy harminc nevet tartalmaz, kivétel nélkül papokat, akik közül többet saját egyházmegyéjük kérésére küldenek vissza lelkipásztori szolgálatra.

Mindeközben Angliában…

Nagy többséggel megszavazta a női püspökök szolgálatának engedélyezését célzó kompromisszumos indítványt az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete. Az általános szinódus, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió “parlamentje” egy éven belül másodszor voksolt ebben a kérdésben, mivel a testület tavaly minimális többséggel elvetette a nők püspöki rangra emelését.

Az azóta kidolgozott, szerdán elfogadott kompromisszumos javaslat alapján az anglikán egyházon belül létrejön egy külön ombudsmani hivatal, amely a női püspökök szolgálatával kapcsolatban felmerülő vitás kérdések rendezésére hivatott. A nők püspökké avatásának végleges jóváhagyása jövő júliusban várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik