Nagyvilág

Kína szakít a munkatáborokkal

Kinai-szmog(430x286)(1).jpg (kína, szmog, légszennyezettség, )
Kinai-szmog(430x286)(1).jpg (kína, szmog, légszennyezettség, )

Kínában megszüntetik a munkával történő átnevelés intézményét.

A döntések a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának kedden véget ért harmadik plenáris ülésén születtek. A központi vezetés már az év elején jelét adta, hogy a munkával történő átnevelést mint büntetési formát fokozatosan szeretné megszüntetni egy úgynevezett igazságügyi reform keretében. Hivatalos közlés szerint 2008-ban mintegy 350 ilyen átnevelő intézet működött az országban 160 ezer lakóval. Bírósági ítélet nélkül, rendőrségi kezdeményezésre többnyire kisstílű bűnözők, tolvajok, prostituáltak, kábítószerfüggők, szerencsejátékosok gyűjtőhelyei voltak ezek a táborok, de a “nemzetbiztonságot veszélyeztető elemeket” is bezárhatták ezekbe.

A kínai vezetés az igazságszolgáltatás reformjának keretében határozott arról is, hogy tovább csökkentik a halálbüntetéssel büntethető bűncselekmények körét, és szigorúbban lépnek fel a vallatásoknál előforduló kényszer, a fizikai erőszak alkalmazása és a bizonyítékok törvénytelen megszerzése ellen. A döntéshozók az állampolgárok jogsegélyezésének javítását is célul tűzték, jelentős szerepet szánva az ügyvédeknek a jog- és érdekvédelem hatékonyságának növelésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik