Nagyvilág

Véres október Irakban

irak, robbantás (irak, robbantás)
irak, robbantás (irak, robbantás)

2013 októbere volt a legvéresebb hónap 2008 áprilisa óta az országban. A pénteken közzétett hivatalos adatok szerint csaknem ezer ember vesztette életét erőszakcselekményekben.

A múlt hónap során történt merényletek és terrorcselekmények során 964 ember életét oltották ki az országban – áll az iraki belügyi minisztérium jelentésében. Ennél több áldozatot, 1428-at utoljára 2008 áprilisában jegyeztek fel az országban. A halottak között 855 polgári személy, hatvanöt rendőr és negyvennégy katona volt, a sebesültek száma pedig meghaladta az 1600-at.

Ehhez a kirívóin magas számhoz hozzájárult az a múlt csütörtöki pokolgépes robbanássorozat is, aminek során öt különböző helyszínen legkevesebb huszonhatan vesztették életüket.

Núri al-Máliki iraki miniszterelnök a mai nap során találkozik Barack Obama amerikai elnökkel a Fehér Házban, Irak washingtoni nagykövete pedig közölte, a kormányfő az al-Kaida terrorhálózat elleni küzdelemhez egyebek mellett fegyvereket és kiképzőket fog kérni az Egyesült Államoktól. „Komolyabban fel kell készülnünk a fenyegetéssel szemben, támogatásra és segítségre van szükségünk”” – mondta a diplomata.

Irak tájékoztatása szerint a terrorcselekmények többségét általában szélsőséges szunnita csoportok követik el Bagdad és más, síiták lakta területeken. Megfigyelők szerint az elszaporodó terrortámadások azt jelzik, hogy a belpolitikai zűrzavar és a szomszédos Szíriában zajló polgárháború miatt Irakban ismét kiéleződtek a vallási ellentétek a kisebbségben lévő szunniták és a többségi síiták között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik