Nagyvilág

Belépőjegyes lehet Velence

velence(1)(960x640).jpg (velence, )
velence(1)(960x640).jpg (velence, )

Az egyre növekvő turistaáradat miatt a látogatók számának korlátozását fontolgatják az olaszországi Velencében, így belépőjegyes rendszert is bevezethetnek, bár ezt Velence polgármestere ellenzi.

Évente 25 millió turista látogat a városba, ami naponta akár százezer, a farsang idején pedig akár 130 ezer vendéget is jelent.

„Kordában kell tartanunk a turisták számát. Ez azonban nem alapulhat társadalmi diszkrimináción. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy anyagi helyzetétől függetlenül a városunkba látogasson. Velencét viszont mégis meg kell védeni valahogy” – hangsúlyozta Paolo Costa, Velence volt polgármestere, aki jelenleg a kikötőért felelős hatóság elnöke.

Az ötletnek pártolói és ellenzői is akadnak. A vitát az robbantotta ki, hogy a World Monument Found (WMF) nevű szervezet Velencét is felvette a világszintű érdeklődésre számot tartó, veszélyeztetett történelmi és régészeti helyszínek hatvanöt helyszínét tartalmazó listájára. A WMF elnöke, Bonnie Burham szerint Velence drámai példája a turizmustól erősen függő gazdasági modellnek, amely pusztulással fenyegeti a várost.

Costa szerint meg kell határozni a maximális napi turistaszámot és belépőjegyes rendszert kell bevezetni. Iskolai csoportoknak és az alacsony jövedelműeknek kedvezményeket biztosítanának.

“A technológia ma már lehetővé teszi a turisták áramlásának szabályozását” – hangoztatta Costa a La Repubblica című római napilapnak.

Tiltakozik a “numerus clausus” ellen Giorgio Orsoni, Velence polgármestere, aki szerint ez a megoldás a probléma kezelésének antidemokratikus módja lenne. „Ha belépőjegyeket adnánk ki, azzal elismernénk, hogy Velence vidámparkká vált. Pedig ez egy ma is élő város” – hangoztatta Orsoni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik