Nagyvilág

Halódik a hagyományos posta Új-Zélandon

boríték (boríték, )
boríték (boríték, )

A szigetországban a jövőben csak heti háromszor csönget majd a postás.

Erről döntött szerdán a wellingtoni kormány. Az intézkedés 2015-től lép életbe. A hivatalos bejelentés szerint ugyanis 2015 júniusától lesz hatályos a kormány és az országos postai szolgálat között létrejött új szerződés.

Az előzetes megállapodás szerint a hatóságok beleegyeztek abba, hogy a posta ettől az időponttól csak hetente háromszor viszi ki a leveleket az állampolgároknak, illetve a vállalatoknak. Mindennek oka az, hogy az írásos küldemények száma az elektronikus kommunikáció időszakában jelentősen megcsappant. Az új-zélandi polgárok, valamint a hivatalok mindinkább online kommunikálnak és hasonló módon fizetik számláikat is.

A jelenleg még érvényben lévő rendszer szerint az új-zélandi postások heti hat nap kézbesítik a leveleket. 2015 júniusától azonban mindezt csak egy héten három alkalommal tehetik meg a városokban. A kisebb vidéki falvak, illetve települések azonban kivételt képeznek, ott ugyanis a kézbesítők akár öt nap is csengethetnek.

A hírre szakértők azt jövendölték, hogy az új-zélandi példát előbb-utóbb más fejlettebb országok is követik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik