Nagyvilág

Az elnök nem „rézbőrűzne”

Obama is beszállt a Washington Redskins amerikaifutball-csapat nevéről folyó vitába, amely legalább két évtizede tart.

Az első, Európából érkezett telepesek által megalkotott „redskins” (vörös bőrű, rézbőrű) kifejezést amerikai őslakosok és jogvédők egyes csoportjai sértőnek és rasszistának tartják. Indiánok bírósági úton és sorozatos tiltakozásokkal próbálták elérni a csapat átkeresztelését. Az amerikai legfelsőbb bíróság 2009 novemberében úgy határozott, hogy nem foglalkozik a Washington Redskins miatti panaszokkal. A testület arra hivatkozva hárította el az ügy tárgyalását, hogy az 1992-ben benyújtott panasz évtizedeket késett az első Redskins védjegy ’67-es megjelenéséhez képest. Arról viszont nem nyilvánított véleményt a bíróság, hogy a Redskins név “faji” értelemben sértő-e. A csapat elnevezése 1933-ból származik; az egyik eredettörténet szerint az akkor még bostoni illetékességű játékosok edzője, William “Magányos Csillag” Dietz iránti tiszteletből lettek “rézbőrűek”, aki anyai ágon indián származású volt. A Redskins 1937-ben költözött Washingtonba.

Obama: nem szándékos, de bántó

Az amerikai elnök azt mondta: ha ő lenne a csapat tulajdonosa, és tudná, hogy a csapata neve, még ha az legendás múltra is tekint vissza, emberek egy jelentős csoportja számára sértő, elgondolkodna annak megváltoztatásán. „Nem tudom, hogy egy bizonyos elnevezéshez való kötődésünk felülírhatja-e az emberek valóban jogos aggályait ezekkel a dolgokkal kapcsolatban” – tette hozzá az AP hírügynökségnek Barack Obama, aki a Chicago Bears szurkolója. Az elnök szerint ugyanakkor a Washington Redskins támogatói nem szándékosan bántják meg az amerikai indiánok érzéseit, és joggal büszkék a csapatukra.

Fotó: AFP / Getty Images / Greg Fiume

A New York állambeli oneida törzs tagjai hétfőn ugyanabban a washingtoni szállodában rendeznek tiltakozó szimpóziumot, ahol a legnagyobb amerikaifutball-szövetség, az NFL vezetése az őszi tanácskozását tartja. „Egy ilyen sértő kifejezés használata az önidentitás és az imidzs vonatkozásában negatív következményekkel jár az őslakos amerikaiak számára” – nyilatkozott a kérdésről Ray Halbritter, az Oneida Indián Nemzet képviselője. Roger Goodell, az NFL biztosa, aki korábban megengedően nyilatkozott a névhasználatról, a minap már úgy foglalt állást, hogy a ligának oda kellene figyelnie azokra, akiket bánt a “rézbőrű” kifejezés.

Az amerikaiak többségét nem bántja

A csapat szurkolói körében népszerű a név: egy nyári közvélemény-kutatás szerint 66 százalékuk megtartaná azt, egy áprilisi felmérés szerint az amerikaiak csaknem 80 százaléka ugyanígy vélekedik és csak 11 százalékuk helyeselné a cserét. „Sohasem cserélünk nevet. Ez ennyire egyszerű. SOHA – ezt akár nagybetűvel is írhatják” – mondta még májusban egy lapnak Dan Snyder, a csapat tulajdonosa. „A Washington Redskins elnevezés 80 éves, ami történelem, örökség és hagyomány” – válaszolta közleményében, Obama nyilatkozatára reagálva Lanny Davis, a csapat jogi képviselője, rámutatva, hogy az nem sértő az őslakosokra nézve.

Az Egyesült Államokban több hivatásos sportegyesület  neve is indián vonatkozású. Ilyen egyebek között a Kansas City Chiefs, az Atlanta Braves, a Cleveland Indians és a Chicago Blackhawks. Több egyetemi és főiskolai csapat a névcsere mellett döntött az utóbbi években. Robert Hale Ives Goddard, a washingtoni Smithsonian Intézet nyugalmazott nyelvésze és kurátora szerint egyébként az első amerikai fehér telepesek körében a “rézbőrű” kifejezésnek pozitív és jóindulatú csengése volt. A kutatók szerint a név az őslakosoknak az európaiaknál sötétebb bőrszínére, de arra is utalhatott, hogy a delaware indiánok az első kolóniák magalapítása idején cinóber arc- és testfestést alkalmaztak.

A Redskins-szabály Obama bukását jósolta

Amerikában van egy bizonyos Redskins-szabály, amely megjósolja az elnökválasztás eredményét. Eszerint Barack Obamát le kellett volna váltani. A szabály szerint ugyanis, ha az elnökválasztás előtti utolsó hazai meccsét megnyeri a csapat, akkor a hatalmon lévő párt képviselője lesz az elnök, viszont ha a Rézbőrűek vereséget szenvednek a találkozón, akkor az ellenzék kerül vezető pozícióba. A jelenségre először az 1990-es években figyeltek fel, így a ’92-es választások előtt már komoly figyelem övezte a Redskins utolsó hazai mérkőzését: mivel a csapat kikapott, kis túlzással nem ért senkit meglepetésként, hogy a republikánus Bush helyett a demokrata Clinton lett az elnök.

1941 óta 19 alkalommal választottak elnököt az Egyesült Államokban, és a szabály 17 alkalommal megjósolta a győztes kilétét. (2004-ben a Washington 28-14-re kikapott a Green Bay Packerstől, vagyis George W. Busht John Kerrynek kellett volna váltani, 2012-ben pedig a Redskins a teljesen esélytelen, hét meccs alatt mindössze egy győzelmet begyűjtő Carolina Pantherst fogadta, amely meglepetésre győzött, mégsem a republikánus Mitt Romney lett az elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik