Nagyvilág

Újabb tabukat döntött le Ferenc pápa

ferenc pápa (ferenc pápa)
ferenc pápa (ferenc pápa)

Az egyház szemléletét megváltoztató terveiről, a kor legsürgetőbb társadalmi gondjairól, a pápaság leprájáról, szentekről és labdarúgásról is beszélt Ferenc pápa a La Repubblica olasz balközép lapnak.

A terjedelmes interjújában a katolikus egyházfő azt mondta, az egyháznak meg kell nyílnia a modern kor előtt. Az „Így fogom megváltoztatni az egyházat” címmel megjelent írásban Ferenc pápa a lap volt főszerkesztője, Eugenio Scalfari kérdéseire egyebek mellett azt válaszolta, a mai kor legsúlyosabb gondját a munkanélküli fiatalok, a magányos idősek elhanyagolása jelenti. Ez a pápa szerint nem kizárólag politikai-gazdasági kérdés, hanem egyházi is. Az egyházban eddig nem volt eléggé tudatos ezeknek a drámai problémáknak a sürgőssége.

A Szentszéknek van egy hibája, hogy túlságosan Vatikán-központú. A Szentszék a Vatikán érdekeit figyeli, ezekkel törődik, amelyek nagy részben még világi érdekek. A Vatikán-központú látásmód elhanyagolja a bennünket körülvevő világot. “Én nem osztom ezt a szemléletet és mindent meg fogok tenni, hogy megváltoztassam” – fogalmazott Ferenc pápa, majd azt is hozzátette, hogy az egyház vezetői gyakran önimádók voltak, udvaroncaik hízelgése, rossz tanácsa befolyásolta őket.

“Az udvar a pápaság leprája”

Ezt mondta Ferenc pápa, aki szerint nem véletlen, hogy egyetlen egy elődje sem választotta a Ferenc nevet, amely a szegénység és a szeretet egyházát hordozza magában. “Ez a problémák problémája.” Szent Ferenc egy nem magával, hanem másokkal törődő szegény egyházat hirdetett. Azóta eltelt 800 év, de a misszionárius és szegény egyház ma is aktuális – tette hozzá a pápa.


Fotók: AFP

Arra kérdésre, hogy a 7 milliárdos világban másfél milliárd a keresztények száma és a hitüket gyakorló olaszok alig érik el a húsz százalékot, Ferenc pápa úgy válaszolt, nem célja a hittérítés. “A hittérítés ostobaság, értelmetlen, meg kell ismerni, meg kell hallgatni a másikat” – jegyezte meg.

Annak is van lelke, aki nem hisz benne

Az ateistákkal kapcsolatban a pápa úgy fogalmazott, hogy annak is van lelke, aki nem hisz benne. Vele is előfordul, hogy ha klerikálist lát, feltámad benne az antiklerikalizmus. A klerikalizmusnak semmi köze nem kellene, hogy legyen a kereszténységhez – jegyezte meg a világi politikai hatalomra törekvő irányzatról. Arra, hogy ki a legfontosabb szent, úgy válaszolt, hogy a szenteket nem lehet osztályozni, előbb tudja felsorolni a legjobb argentínai labdarúgó-játékosokat. Végül a politikáról szólva úgy ítélte meg, hogy a vad liberalizmus nem tesz mást, mint erősebbé teszi az erőset és gyengébbé a gyengét. “Nagy szabadság, semmi diszkrimináció, semmi demagógia és sok szeretet” kell – hangoztatta Ferenc pápa.

Szent Ferenctől a vatikáni bankig

Több mint hetvenéves történetében először közölte éves mérlegét az IOR vatikáni bank, amely 2012-t majdnem 87 millió euró tiszta nyereséggel zárta. A majdnem százoldalas mérleg egyik fontos adata, a pénzintézet – a botrányait követő működési szigorítások ellenére – megnégyszerezte 2011-es mérlegszerinti eredményét. Újdonság, hogy az IOR mérlegét nemzetközi könyvvizsgáló cég hitelesítette, vagyis teljes mértékben megfelel az átláthatósági és a pénzmosás elleni szabályoknak.

A 0,44 négyzetkilométeres pápai állam 1942-ben alapított pénzintézetének 18 900 ügyfele és 114 dolgozója van. Ernst von Freyberg, az IOR februárban kinevezett elnöke július végén nyitotta meg az IOR honlapját éppen a mérleg közlése miatt. A bankra vonatkozó adatok online közlését semmilyen más dokumentum vagy magyarázó sajtótájékoztató nem kísérte. A mérleg közlésével az IOR teljesíti az Európai Tanács pénzmosás elleni bizottsága (Moneyval) feltételeit. A Moneyval tavalyi vizsgálatakor hiányosságokat tár fel az IOR-nál, amelyeket a vatikáni banknak az idei év végéig kell pótolnia.

A pápa közben reformál

Az IOR mérlegét azon a napon, kedden hozták nyilvánosságra, amikor Ferenc pápa megkezdte tanácskozását a kúria és az egyház reformjainak kidolgozásával megbízott bíborosi testülettel. A témák között szerepel a Vatikán gazdasági és pénzügyeinek rendezése is az egyszerűség és átláthatóság jegyében.

A Corriere della Sera szerint az IOR idei első féléves mérlege még negatív volt, illetve a tavalyi nyereségből 50 millió euró már a hiányok fedezetéül szolgált. Az IOR-nál megkezdődött a számlák átvizsgálása is. Hétfőn gyanús tranzakciók miatt 900 számlát zártak le, közöttük Szíria, Irán, Irak és Indonézia római nagykövetségének számláját. Elemzők szerint ez is azt tanúsítja, hogy a Vatikán csatlakozott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni nemzetközi előírásokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik