Nagyvilág

Szmog borítja Pekinget

szmog kínában (szmog, szmogriadó, )
szmog kínában (szmog, szmogriadó, )

Fojtó, szemfájdító, köhögésre ingerlő sűrű szmog borította be ismét Pekinget és környékét vasárnap. A kínai főváros 35 mérőállomásának 70 százaléka a hatos fokozatú skálán a legmagasabb szennyezettséget mérte.

A fővárosi megfigyelő központ adatai szerint a 2,5 mikron átmérőjű, vagy annál kisebb porszemcsék (PM2,5) mértéke egy köbméter levegőben meghaladta a 200 mikrogrammot, ami a “nagyon egészségtelen” kategóriának felel meg. Az illetékesek arra kérték a lakosságot, hogy ne üljenek autóba.

E parányi szemcsék azért veszélyesek, mert egyáltalán nem, vagy csak nehezen ürülnek ki a tüdőből, és hosszú távon szív- és érrendszeri, légzőszervi betegségeket, tüdőrákot okoznak. A szakemberek szerint a fővárosi levegőszennyezettségért meghatározóan, míg mások szerint több mint egyötöd részben a hatalmasra duzzadt autópark a felelős. Augusztus végén 5 millió 370 ezer gépkocsi volt a pekingi utakon.

A fővárosi önkormányzat a helyzet kezelésére cselekvési programot dolgozott ki, amelynek célja, hogy 2017-ig a PM2,5 koncentrációját 60 mikrogrammra szorítsák le köbméterenként. Ennek érdekében a következő három évben 6 millió alatt tartanák az autók számát, továbbá 1200 vállalatot bezárnak vagy korszerűsítenek. Az idei év első felében a PM2,5 értéke átlagosan 115 mikrogramm volt.

Egy júliusban nyilvánosságot kapott, nemzetközi kutatócsoport által készített tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a belélegzett rossz minőségű levegő miatt. A szakértők elsősorban a széntüzelésre vezették vissza következtetéseiket. A kínai Hszinmin magazinban közölt felmérés szerint egy, a szabad levegőn töltött nap Pekingben 21 szál magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenértékű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik