Nagyvilág

Új sziget nőtt ki a tengerből – videó

új sziget (új sziget)
új sziget (új sziget)

A több mint 300 áldozatot szedő 7,8 erősségű földrengés hatására egy 18 méter magas sziget emelkedett ki a tengerből.

Ön élt már át földrengést?

Ossza meg velünk a cikk alatt kommentben!

A keddi földrengés leginkább az Iránnal szomszédos Beludzsisztán tartományt sújtotta. Avaranban, a legnehezebb helyzetben lévő körzetben eddig 285 holttestet találtak, a szomszédos Keh körzetben pedig 42 áldozatot emeltek ki a romok alól – mondta el egy avarani tisztségviselő.

A pakisztáni hadsereg csaknem ezer katonát küldött a térségbe, hogy részt vegyen a mentésben. Több ezren megsérültek vagy elvesztették otthonukat a földmozgás következtében, nekik sátrakra, gyógyszerekre és élelmiszerre van szükségük.Több olyan, valószínűleg súlyosan érintett térség van, amelyet a mentőalakulatok egyelőre nem tudnak megközelíteni.

Az erős földmozgást Dél-Ázsia-szerte érezni lehetett, Kvettában és Karacsiban is rémülten futottak ki az emberek az épületekből az utcákra. A szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is megremegtek az épületek. Pakisztánban 2005-ben különösen nagy pusztítást okozó földrengés volt: az akkori természeti katasztrófában mintegy 75 ezren vesztették életüket az északi országrészben.

A pakisztáni partok mentén pedig felbukkant egy új sziget, szemtanúk beszámolója szerint folyamatosan emelkedett ki a tengerből. A sziget 18 méter magas, szélessége 30 méter és 76 méter hosszú. Kilencven méter távolságban van Gvadar kikötővárostól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik