Külföld
kínai bolt (kínai bolt)

Itt lehet a legkönnyebben milliárdosnő

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2013. 09. 18. 12:41

Több mint félszáz milliárdos hölgy él Kínában. A sanghaji Hurun Kutatóintézet friss jelentése szerint kétharmaduk saját erejéből jutott a vagyonos elitbe.

A kelet-ázsiai ország leggazdagabbja a mindössze 32 éves Jang Huj-jen – derül ki az összeállításból. Jang apjának cégét, az ingatlanfejlesztő Country Gardent megörökölve 2007-ben került fel a listára, az ingatlanpiac virágzásának köszönhetően azóta évről évre lépett előre a sorban. Vagyona jelenleg mintegy 8,3 milliárd dollárt (1850 milliárd forintot) tesz ki, ez a tavalyi érték csaknem kétszerese.

Az ezüstérmet idén a Fuh Wah ingatlanokban és múzeumokban érdekelt nemzetközi csoport elnöke, a 73 éves Csen Li-hua érdemelte ki. A jelenleg 6 milliárd dollárral rendelkező Csen pályáját bútorjavítóként kezdte, és 40 éves is elmúlt, amikor beindultak vállalkozásai.

A harmadik helyezett a tavalyi első helyről hátracsúszó Vu Ja-csün, aki ingatlanüzleteken gazdagodott meg. Vu nemcsak Kína-szerte ismert, az amerikai Forbes magazin évek óta a világ legvagyonosabb, saját erejéből felkapaszkodott asszonya címmel illeti. Vagyona válása miatt fogyatkozott meg az előző évhez képest.

A listára felkerülő milliárdos hölgyek átlagvagyona 1,5 milliárd dollár (334 milliárd forint), ez több mint 9 százalékkal több az előző évhez viszonyítva. A leggazdagabbak, vagyis a több mint 10 milliárd jüannal (1,6 milliárd dollár) rendelkezők száma tavalyhoz képest hárommal nőtt, jelenleg tizenheten vannak. Nem csak gazdagabbak a listán szereplők, de gyarapodott is a női milliárdosok tábora: a 2012-es összeállítás óta 11 újonc került a rangsorba.

A részletes statisztikákból kiderül: a hölgyek negyede az ingatlanfejlesztői szektorban aktív, ötödük pedig a pénzügyek és befektetések terén tett szert vagyonára. Tíz-tíz százalék a gyógyszeripari és termelőipari ágazatban keresi meg kalácsra valóját. A listán szereplő milliárdosok kétharmada saját erejéből gazdagodott meg – jegyzi meg az összeállítás -, ami azt mutatja, hogy Kínában igen kedvező az üzleti környezet a vállalkozásoknak. A világ összes, önerejéből felkapaszkodott leggazdagabb női vállalkozójának fele kínai – áll a Hurun jelentésében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.