Nagyvilág

Kihátrál a kormány az aranybánya mögül?

verespataki aranybánya (verespatk, bánya, aranybánya, )
verespataki aranybánya (verespatk, bánya, aranybánya, )

Megkérdőjeleződött, hogy a román kormány jóváhagyta-e a verespataki ciános bányaprojektről szóló törvénytervezetet. Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes cáfolta a dokumentum elfogadását, román sajtóhírek szerint az igazságügyi tárca azt is ellenezte, hogy törvényt hozzanak a beruházóval kötendő egyedi megállapodásról.

Az augusztus 27-i – az MTI-hez is eljuttatott – kormányközlemény úgy fogalmazott, hogy a kabinet törvénytervezetet fogadott el az erdélyi Verespatakon megvalósítandó arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről. Csütörtökön Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes az Agerpres hírügynökségnek kijelentette: a kormány “nem fogadta el, vagy utasította el” a tervezetet, hanem a vitát és a döntést a parlamentre bízta.

“Úgy vélem, Victor Ponta kormányfő a legbölcsebb döntést hozta az ügyben, mégpedig azt, hogy a végső vitát civilizált keretek közt az ország legnagyobb legitimitású fóruma, Románia parlamentje bonyolítsa le (…) A verespataki döntéshez kevés egy miniszter, egy miniszterelnök, vagy akár maga a kormány” – magyarázta Dragnea.

A Revista 22 hetilap internetes oldalán előzőleg, a román igazságügyi minisztériumnak tulajdonított véleményezést közölt, amely rámutat, hogy a Verespatak-törvény tervezete több ponton alkotmányellenes. A dokumentum szerint Dan Sova nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért felelős tárca nélküli miniszter hivatala egy egyedi megállapodást próbál törvényben szabályozni, holott az alkotmány szerint a törvényeknek általános hatályuk kell legyen.

A román igazságügyi tárca a Revista 22 által idézett véleményezésében még egy sor hivatal jóváhagyását kérte a tervezetre, amelyet módosításra visszaküldött az azt kezdeményező tárca nélküli miniszternek. A kormány két héttel később közölte, elfogadott egy törvénytervezetet Verespatak ügyében, de a Revista 22 cikkéből nem derült ki, hogy ez azonos-e az igazságügyi minisztérium által augusztus 13-án kifogásolt tervezettel.

Bukarestben vasárnap óta minden este több ezren tiltakoztak a város központjában a verespataki ciános bányászat és a kormány ezzel kapcsolatos tervezete ellen. Közben a kétharmados többséggel kormányzó Szociáldemokrata Szövetség (USL) egyes vezető politikusai – köztük Victor Ponta miniszterelnök is – bejelentették, hogy a bányanyitás ellen szavaznak, ha majd a román parlament dönteni fog a törvénytervezetről.

A román elnök nem zárta ki, hogy népszavazás lesz a Verespatakra tervezett aranybánya megnyitásáról. Mint mondta: ő a bányaipar támogatója marad. Az államfő az adevarul.ro portálnak adott interjúban élesen bírálta Victor Ponta kormányfőt, amiért az aranykitermelés ügyében a parlamentre hárította a döntést.

Traian Basescu szerint gyáva volt a kormány, becsapta a közvéleményt, amikor olyan törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely csak a verespataki kitermelés elkezdéséről szól.

A kanadai többségi tulajdonban lévő Rosia Montana Gold Corporation 15 éve vár hatósági engedélyre, hogy Verespatakon megnyithassa Európa legnagyobb külszíni aranybányáját, ahol ciántechnológiás eljárással 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik