Nagyvilág

II. Albert megtagadta állítólagos lányát

belga királyi pár (belgium, fülöp, )
belga királyi pár (belgium, fülöp, )

Visszautasítja a júliusban lemondott belga uralkodó, hogy őt tekintsék Delphine Boel apjának.

Az apasági perben kedden technikai meghallgatást tartottak, mert a beadványt a király lemondása miatt módosítani kellett. Delphine Boel júniusban fordult a bírósághoz. Annak megállapítását kérte, hogy a vér szerinti apja II. Albert, aki az 1960-as években viszonyt folytatott édesanyjával. Delphine Boel eredeti beadványában az akkori királyt és három gyermekét is be akarta idézni a bíróságra. Mivel azóta már nem II. Albert az államfő, hanem a fia, ezért kellett változtatni a beadványon

“Valaki, aki eddig sérthetetlen volt, már nem az, aki pedig eddig nem volt az, most az lett” – foglalta össze Alain De Jonge, Delphine Boel ügyvédje, hogy miért kellett módosítani a keresetet. A belga alkotmány értelmében a király személye sérthetetlen, érinthetetlen, nemcsak büntetőjogi, hanem polgári jogi értelemben is: ellene, vele szemben semmilyen eljárás nem indítható, szó szerint a törvények fölött áll. Ez a mentelmi jog viszont csak addig illeti meg, amíg ő az uralkodó.

II. Albert lemondásával sérthetetlensége megszűnt, trónra lépésével viszont a fia, Fülöp lett jogi értelemben érinthetetlen.A La Libre Belgique belga napilap a volt uralkodó jogi képviselőjére hivatkozva szerdán azt írta, hogy De Jonge szerint az apaság bizonyításához nem lesz szükség DNS-vizsgálatra, mert  “rengeteg levél, irat, dokumentum, nyilatkozat van” a birtokában, ami elegendő lesz.


Fotó: AFP / Dirk Waem

II. Albert megtagadhatja, hogy alávesse magát a vizsgálatnak, és ezt a bíróság egyáltalán nem tekintené automatikus beismerésnek – írja a lap, amely arra is felhívta a figyelmet, hogy Delphine Boelnek előbb a törvény szerinti apjával kell tisztáznia jogi viszonyát, “mert senkinek sem lehet két apja”. Boel pár hónapja azt is közölte: törvény szerinti apja kitagadta, megfosztva őt bármilyen örökség reményétől.

Guy Hiernault, az egykori uralkodó jogi képviselőjét viszont nem győzik meg a másik ügyvéd által felvonultatott iratok. “Egyetlen bizonyító erejű dokumentumot sem láttam, ami alátámasztaná, hogy Delphine Boel a király lánya volna” – jelentette ki a II. Albertet képviselő ügyvéd. Noha II. Albert még királyként utalt arra, hogy viszonya volt valakivel az 1960-as években, soha még ennyire nyíltan nem foglalt állást ebben a kérdésben – írta a belga lap.

II. Albert 1999-es karácsonyi üdvözletében félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén – Delphine Boel születése előtt – viszonya volt valakivel. Pontosabban azon a december 24-én a király annyit mondott, hogy több mint harminc évvel korábban házassága komoly válságba került, amelyen sikerült túljutniuk. Delphine Boel korábban kijelentette, nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot.

Delphine Boel anyja egyébként korábban azt állította, 18 éven át tartott viszonya II. Alberttel, aki el is akart válni miatta, amit azonban ő nem engedett. Az asszony támogatja az apasági perben lányát. Sybille de Selys Longchamp később Londonba költözött. Állítása szerint diszkriminációt kellett elszenvednie, főleg azt követően, hogy 1999-ben fény derült lánya létezésére. “Egyik napról a másikra a feje tetejére állt az életem. Társadalmilag kirekesztetté váltam, elsősorban azok által, akik akartak valamit a királytól” – mondta.

A nő azért támogatja lánya törekvéseit, mert neki 2001-ben nem sikerült diszkrét megoldást találnia. “A király nem érti, milyen kirekesztést kell megélnie Delphine-nek… Ezért emelem fel a szavam, hiszen mindennek van határa. Csak napvilágra akarom hozni az igazságot” – nyilatkozta korábban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik