Nagyvilág

Haltemető lett a folyó

halpusztulás Kínában (halpusztulás, haltetemek, )
halpusztulás Kínában (halpusztulás, haltetemek, )

Körülbelül száz tonna hal pusztulhatott el egy közép-kínai folyóban, miután minden valószínűség szerint a helyi vegyipari vállalat üzeméből ammóniát tartalmazó szennyvíz került bele - jelentette a kínai média szerdán.

A jelentős mennyiségű haltetemet már összegyűjtötték, a környezetvédelmi hatóság pedig a vízmintákból megállapította, hogy a Hupej tartományi Hubei Shuanghuan Science and Technology Stock Co. szennyvizében talált ammónia messze meghaladta a megengedett országos határértéket. A vállalat egyelőre nem kommentálta az eseményeket.

A kisebb halak százezerszámra borították be a víz felszínét mintegy 40 kilométer hosszan, a helyszíni képeken összefüggő “haltakaró” borítja a Fu folyót. A halak többsége ponty, domolykó és kígyófejű hal volt. Az érintett Vuhan közeli településeken csaknem kétezer ember él halászatból, Huanghualao faluban például 150 halászcsónak gazdája sopánkodik az akár napi 70 ezer jüant (2,6 millió forint) is elérő veszteség miatt.

A A képre kattintva galéria nyílik
Fotó: AFP

A környezetvédelmi hatóság szakemberei figyelmeztették a környékbelieket, hogy ne egyenek az elhullott halakból, ugyanakkor állításuk szerint az ivóvíz minőségét a szennyezés nem befolyásolta. Az érintett vállalatot felszólították működésének felfüggesztésére és a probléma orvoslására.

Alig több mint két hónapja a kelet-kínai Hangcsou-öbölben jellemző áldatlan állapotokról számolt be az országos média. Kiderült, a térségben működő cégek a nyílt vízbe vezető föld alatti szennyvízelvezető hálózatot építettek ki. A környékben évtizedek óta tevékenykedő halászok egy része a megfogyatkozott halállomány miatt új helyre költözött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik