Nagyvilág

Több mint 400 ezer éves kincset talált kutyasétáltatás közben

erdő (erdő)
erdő (erdő)

Régészek szakvéleménye szerint rendkívül értékes leletről van szó; Csehország területén mindössze négy ilyen régi kincset találtak eddig. A szakértők által feldolgozott leletet a közeljövőben az észak-csehországi Teplice város múzeumában állítják ki közszemlére.

A bronz szekercékből, ékszerekből és arany hajcsatokból álló kincsre az Elba folyó mellett egy turisták által gyakran látogatott völgyben május elsejei sétája alkalmával lelt rá egy kutyájával kiránduló férfi. A terepszemle után megállapították, hogy a kincset valószínűleg vaddisznók túrhatták ki a földből.

A férfi szerint az ékszerek szabadon hevertek a gyalogút közelében. Mindent összeszedett, amit talált, majd azonnal felhívta a teplicei múzeumot. “Nem mert otthagyni semmit, mert attól tartott, hogy elveszhet” – mondta a regionális hivatal kulturális osztályának vezetője újságíróknak. Másnap reggel a régészek is megérkeztek, és átkutatták a terepet. Néhány további tárgyat és kerámia töredékeket találtak.

Véleményük szerint az ékszerek valószínűleg egy nagyobb kerámia tálban voltak, amelynek azonban csak néhány darabját találták meg. “Rendkívüli leletről van szó. Nálunk mindössze a negyedik olyan lelet, amely a régióban 4000 év előtt létező kultúrát szemlélteti. A korábbi három leletből kettőnek nyoma veszett” – magyarázta a régész. Úgy véli, több hasonló lelet is lehetett Csehországban, de azokat megtalálóik nem jelentették be soha.

A hatályos törvény szerint a becsületes megtalálónak pénzjutalom jár. Ebben az esetben ez több tízezer korona (több százezer forint). A jutalom értéke a lelet anyagi értékének tíz százaléka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik