Nagyvilág

Szíria: mindenki az ENSZ ellenőreire figyel

szíria 1 (szíria)
szíria 1 (szíria)

Barack Obama amerikai elnök a brit parlament elutasító döntése és az amerikai kongresszus fokozódó nyugtalansága ellenére, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) felhatalmazása híján is kész elrendelni a Szíria elleni korlátozott katonai csapást - állította egybehangzóan helyi idő szerint csütörtök este több amerikai sajtóorgánum.

A The New York Times, a CNN és a Dow Jones kormányzati forrásokra hivatkozó híradásai szerint noha az elnök még mindig nem hozta meg végleges döntését, a katonai akciót vélhetően azután fogják elindítani, hogy az ENSZ ellenőrei – akik a Damaszkusz környékén augusztus 21-én történt állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínét vizsgálják – elhagyják Szíriát. Az ellenőrök a tervek szerint pénteken fejezik be vizsgálatukat, és szombaton utaznak el az arab országból.


Fotó: AFP / Corey Barker

Caitlin Hayden, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője csütörtök este közleményt adott, amely szerint Washington értesült a brit parlament döntéséről, továbbra is konzultálni kíván Londonnal, de Obama elnök az amerikai nép érdeke alapján kíván döntést hozni a vegyi fegyverek szíriai alkalmazásával kapcsolatban.

Az Egyesült Államok mindemellett továbbra is arra törekszik, hogy összekovácsoljon egy nemzetközi koalíciót, amelynek tagjai katonailag közösen lépnének fel Szíria ellen – hangoztatta Chuck Hagel. Az amerikai védelmi miniszter manilai látogatásán tartott pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: Obamának és a washingtoni kormányzatnak az a célja, hogy bármilyen döntés szülessék is Szíria esetében, az nemzetközi együttműködéssel és erőfeszítéssel történjék.

Legalább egy tucatnyian elleneznék

Brüsszeli diplomáciai források ugyanakkor azt közölték, hogy a NATO 28 tagországa közül eddig legkevesebb 12 kizárta részvételét egy Szíria elleni hadműveletben, ha nem ad hozzá felhatalmazást a Biztonsági Tanács.

Moszkva ellenez minden olyan határozatot a BT-ben, amely bármi módon lehetővé teszi erő alkalmazását Szíriában – közölte pénteken Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes. A BT állandó tagállamainak képviselői Oroszország kezdeményezésére a héten már másodszor ültek tárgyalóasztalhoz New Yorkban, a világszervezet székhelyén. A közép-európai idő szerint csütörtök este kezdődött tanácskozáson orosz hírügynökségi jelentések szerint azt a brit javaslatot vitatták meg, amely utat nyitna a katonai beavatkozás előtt.

Párizs lépne, Peking kivárna

Peking szerint a BT nem léphet, amíg a  világszervezet vegyifegyver-ellenőrei nem jutnak eredményre Szíriában. Ezt Vang Ji kínai külügyminiszter mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak telefonbeszélgetésük alkalmával – jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken. Mielőtt a nyomozás megállapítaná, mi történt valójában, valamennyi félnek tartózkodnia kell az eredmények megelőlegezésétől és attól, hogy erőltesse a BT lépését – hangoztatta Vang.

Párizs álláspontja nem változott a brit elutasítás után: továbbra is “arányos és kemény” fellépést akar Damaszkusszal szemben a múlt heti vegyifegyver-támadás miatt – közölte pénteken Francois Hollande francia elnök. A Le Monde című napilapnak nyilatkozva elmondta: nem zárja ki, hogy a Szíria elleni légicsapások szerdáig megkezdődnek. A francia parlament ülését szerdára hívták össze a szíriai helyzet áttekintésének céljából.

Minden szem az ellenőrökre figyel

A Szíriában tartózkodó vegyifegyver-ellenőröknek közben már a kezükben lehetnek az első vizsgálati eredmények az arab országban elkövetett feltételezett gáztámadás helyszínén gyűjtött mintákból – mondták el az ellenőrök munkáját jól ismerő szakértők. A húszfős ellenőrcsapat – amelynek tagja többek között a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) több szakembere és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) három munkatársa – hétfő óta gyűjt mintákat Szíriában, a Damaszkusz peremén végrehajtott állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínén.


Fotó: AFP / Mohamed Abdullah

A munkafolyamatot ismerő szakértők szerint az összegyűjtött mintákat már biztosan tesztelték szarin gázra, mustárgázra és más mérgező anyagokra. Az elsődleges vizsgálatokat biztosan elvégezték már a damaszkuszi szállodában – mondta Dieter Rothbachere vegyifegyver-szakértő, aki oktatója volt a szíriai ENSZ-ellenőrök közül többeknek.

A szakértők pénteki helyszíni vizsgálatairól ugyanakkor ellentmondásos hírek érkeztek:  miközben az AP amerikai hírügynökség azt jelentette, hogy elhalasztották a pénteki ellenőrzés megkezdését, más hírügynökségek szerint a szakértők elindultak az utolsó vizsgálatok helyszínére. Az AP szerint az ENSZ-ellenőrök konvoja péntek reggel elhagyta a Damaszkusz belvárosában lévő szállodát, de percekkel később visszafordult – nem világos, miért. A Reuters brit és az AFP francia hírügynökség viszont csak az elindulásról számolt be és arról, hogy ezen a napon a kormányzat által ellenőrzött területen végeznek ellenőrzést.

Csapásra számít a szír kormány?

Ellenzéki források szerint rakétákat szállított el csütörtökön a szíriai kormányhadsereg Damaszkusz közeléből, minden bizonnyal azért, hogy biztonságosabb helyre juttassa azokat a várható nyugati katonai beavatkozás elől. A térségből a Reuters hírügynökség értesülése szerint több tucat Scud rakétát szállítottak el, továbbá sok indítóberendezést is. Olyan bázisokról menekítik el ezeket, amelyek potenciális célpontnak számítanak nemzetközi beavatkozás esetén.

A szíriai ellenzék korábban a várható célépületek kiürítését jelző csapatmozgásokról is beszámolt. A források mindazonáltal azt is hozzátették, hogy az ellenzéki harci tevékenység számos útvonalon lehetetlenné teszi vagy megnehezíti harci eszközök szállítását a kormányhadsereg számára. A hadsereg nem tett említést érdemi csapatmozgásokról, a kormány pedig nem kommentálta az említetteket.

Pénteken bejárta a világot az a hír is, hogy gyújtóbombát dobtak le repülőgépről egy észak-szíriai iskola játszóterére, a támadásban több mint tíz gyerek halt meg, és sokan égési sérüléseket szenvedtek – jelentette a helyszínről a BBC forgatócsoportja, amely sokkoló felvételt készített a bombatámadás utáni zűrzavarról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik