Nagyvilág

Irakban még nem zavarta a mérges gáz az USA-t?

Szíria (Szíria)
Szíria (Szíria)

Az amerikai kormányzat az 1980-as években még szemet hunyt, sőt, információkkal segítette a vegyifegyver-támadásra készülő Irakot.

Miközben Washington a Szíria elleni katonai beavatkozást fontolgatja a közel-keleti országban múlt héten elkövetett állítólagos vegyifegyver-támadásra válaszul, több mint két évtizeddel ezelőtt az iraki-iráni háborúban annak ellenére látta el Szaddám Huszeint információkkal, hogy teljes bizonysággal tudta, az iraki diktátor azok alapján ideggáztámadást fog végrehajtani – mutatott rá friss elemzésében a Foreign Policy magazin a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) dokumentumaira és szemtanúk beszámolóira hivatkozva.

A titkosítás alól nemrégen feloldott CIA-iratok szerint Washingtonnak 1983 óta tudomása volt arról, hogy az 1980-1988 között dúló véres konfliktusban Szaddám Huszein néhai iraki vezető szarint és más ideggázt is kész bevetni iráni katonák ellen, sőt, ebben maga az amerikai kormány is segítségére volt.

Súgtak az irakiaknak Irán ellen

1987 végén az amerikai titkosszolgálat műholdas felvételek alapján megállapította, hogy az iráni vezetés összevonta csapatait – vélhetően egy támadás előkészítéseként – az Irak déli részén található Baszra város környékén, éppen abban a térségben, ahol az iraki erők gyengék voltak. A jelentést a hírszerzés a Foreign Policy szerint átadta Ronald Reagan akkori amerikai elnöknek, aki erre fel Frank C. Carlucci védelmi miniszternek címzett jegyzékében leszögezte: “Az iráni győzelem elfogadhatatlan.” A washingtoni vezetés ezután felhatalmazta az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökséget (DIA), hogy átadja az iraki hírszerzésnek az iráni harci egységek mozgásáról, hadrendbe állításáról, valamint az iráni légvédelmi állások helyéről rendelkezésre álló információkat.

Az amerikaiak által kapott adatok birtokában Szaddám Huszein 1988 áprilisában a Baszrától délkeletre lévő Fao-félszigeten indított nagyszabású offenzívával – szarin ideggázzal töltött tüzérségi lövedékeket is bevetve – csírájában elfojtotta a készülő iráni katonai akciót.

A CIA szerint az iraki-iráni háborúban összesen négyszer vetettek be mérges gázt, és minden egyes támadásban százak, sőt volt, hogy ezrek vesztették életüket. Az iraki diktátor az iráni katonák elleni megsemmisítő csapás idején, 1988 márciusában is végrehajtott egy ideggáztámadást, de nem az iráni erők, hanem saját országának népessége ellen. Az észak-iraki Halabdzsa település elleni támadás ötezer kurd életét oltotta ki, akikről Huszein azt feltételezte, Irán szövetségesei.

“Az irakiak soha nem mondták nekünk, hogy ideggázt fognak bevetni. De nem is volt arra szükség, hogy mondják, mivel mi már tudtunk róla” – nyilatkozott a folyóiratnak Rick Francona, aki az irak-iráni háború idején az Egyesült Államok katonai attaséjaként szolgált Bagdadban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik