Szemétváros
Vannak nyomornegyedek, melyek egyszerűen hozzánőnek az ember szívéhez. Az én kedvencemet úgy hívják Kairóban, hogy Manséja Nászer. Ez így nem teljesen igaz. A városi szlengben úgy hívják, zabalín, ami szemetest jelent. Szemétvárost. A taxisnak elég annyit mondani, hogy vigyen a szemétvárosba, a keresztényekhez. Tudni fogja miről beszélsz.
Fotók: Jászberényi Sándor
Ha pedig egyszer kimentél, az életben nem felejted el a szagot, ami ott fogad, nem fogod összetéveszteni semmivel sem. A kerületben dolgozzák fel ugyanis a 20 milliós város szerves- és szervetlen hulladékát. Ilyen ügyesen még nem láttál hároméves gyerekeket szemetet válogatni. Gyorsan dolgoznak azok a kis piszkos kezek.
A nyomornegyed lakóinak a számát 60-70 ezer főre teszik a hatóságok. Azért a becslés, mert az itt élők felének nincs az égvilágon semmilyen hivatalos dokumentuma, Egyiptom állam szemében nem léteznek. Nincs csatornázva a környék, a sár mindig friss, a betonházak, szemétkupacok mögött pedig malacok röfögnek – igen, a keresztények esznek disznóhúst. A szemétszedés családi vállalkozás, mindenki dolgozik, onnantól kezdve, hogy tudja használni a kezét. Ezért a gyerekek is.
Keresztény, testvér
Amikor először jöttem ki Manséja Naszerbe, kicsit féltem. Az emberek nem szeretik, ha fotózzák a nyomorukat, de pár óra taulázás és egy kétes hús elfogyasztása után megbékéltek velem. Kaukázusi vagyok – ez azt jelenti a szemükben, hogy keresztény, testvér.
Az ország tíz százalékát kitevő kopt keresztények mindig is rettegtek a muszlimoktól, különösen a politikai iszlamistáktól. Nem is alaptalanul, tegyük hozzá. Idén tavasszal például egy felheccelt iszlamista tömeg simán támadta hosszú órákon keresztül a Szent Márk Katedrálist Abaszéjában. Tudom, bent álltam az erődszerű építményben, az egész attak alatt.
A koptoknak a helyzete sosem volt rózsás az országban, bár erről mindig is tabu volt beszélni. Még a Mubárák rezsimben sem nézték jó szemmel, ha egy kopt keresztény magas állami pozícióba került (nem kerülhetett), de eltűrték. Masszív szavazóbázisa volt a szekuláris rezsimnek, mert legalább nem ölték őket.
Pogrom és templomégetés
Ez a helyzet durvult el Mohamed Murszi elnöklése alatt – az országban rendre megszaporodtak a pogromok, főleg a vidéki falvakban, de a templomok gyújtogatását sem vizsgálták ki. A helyzet odáig fajult, hogy II. Tavadorosz pápát, minden koptok iránymutatóját gyakorlatilag a saját tanácsa tette helyre, amikor ki akart maradni a kopt pátriárkák szép hagyománya szerint a politikai meccsekből, és nem akart részt venni a Tamarrod mozgalom tömegtüntetésén a Muzulmán Testvériség ellen. A többiek azonban részt akartak venni, soha nem látott méretben lepték el a Tahrír teret az atyák. Azt remélték, hogy a hadsereg irányítása alatt jobb lesz majd.
Tévedtek. Murszi megpuccsolása óta több a pogrom és a templomégetés, mint valaha volt az országban. A Human Rights Watch jelentése szerint legalább 24 kopt érdekeltségi körbe tartozó üzletet, lakóházat gyújtottak fel a megvadult iszlamisták, valamint három templomot égettek porig. Ezek azonban csak az alapítvány álltal vizsgált esetek. Mostanában nem olyan egyszerű bármit is kivizsgálni az országban.
„Köpnek ezek ránk”
A tehetősebbek már hónapok óta menekülnek – a fő csapás Amerika, Európa illetve a balkán azon államai, ahol erős az ortodox-keresztény közösség. Magyarországon is szép számmal gyarapodott a kopt közösség lélekszáma.
A szegények azonban, mint ezek az emberek Manséja Naszerben, maradnak. Nincs lehetőségük elmenni sehová.
A kedvenc kávézóm falán kint vannak a mártírok képei. A főpincér, egy mezítlábas, szarszagú, tetovált srác, széles mosollyal teszi elém a kávét, mert megismer.
Amikor kérdezem, hogy hol vannak a rendőrök a kerületből, mi akadályozza meg az iszlamistákat, hogy bejöjjenek, azt a választ kapom, hogy sehol. „Köpnek ezek ránk.” – mondja, majd kiköp a földre.
