Nagyvilág

Merénylettel vádolják a volt pakisztáni elnököt

musarraf (musarraf)
musarraf (musarraf)

Vádat emeltek kedden Pakisztánban az ország volt elnöke, Pervez Musarraf ellen. Az extábornokot tennék felelőssé politikai ellenfele, Benazir Bhutto korábbi miniszterelnök 2007 decemberi megöléséért.

Az április óta iszlámábádi villájában házi őrizetben lévő Musarraf – akit rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szállítottak a bíróságra – ártatlannak vallotta magát. Ha bűnösnek találják, halálra ítélhetik, vagy életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat.

A független Pakisztán történetében példátlan eset, hogy vádat emelnek a hadsereg volt vezetője ellen. A dél-ázsiai országot 66 éves történetének több mint felében a katonaság kormányozta. Megfigyelők szerint a Musarraf elleni eljárás gyengítheti azt a széles körben elterjedt meggyőződést, hogy a pakisztáni hadsereg érinthetetlen.

Jelenleg Pakisztánban az a Navaz Sarif a kormányfő, akinek a hatalmát Musarraf 1999-ben puccsal megdöntötte.

A 69 éves volt tábornok-elnök márciusban tért vissza Pakisztánba négy év önkéntes száműzetés után, hogy részt vegyen a májusi parlamenti választásokon, de eljárást indítottak ellene, ezért nem indulhatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik