Nagyvilág

Megúszta a náci karlendítést Németországban

Jonathan Meese  (jonathan meese, náci, )
Jonathan Meese  (jonathan meese, náci, )

Ahol erősen tiltják a náci jelképek használatát. A művészet kibúvó lehet a szabály alól.

A német ügyészség 12 ezer eurós pénzbüntetést kiszabását kérte Jonathan Meese ellen, miután a művész egy egyetemen tartott fórumbeszélgetésen kétszer is náci karlendítést mutatott be. A „megalománia a művészet világában” című beszélgetés alatt még egy horogkeresztet is használt, amit egy földönkívüli babára rakott rá – írta a The Local.de.

Az ellene indított per azonban felmentésével ért véget Kassel város bíróságán – írta a thelocal.de. A bíró ugyanis elfogadta a védelem szólásszabadságon alapuló érvelését, hogy a tiltott jelképeket egy művészeti előadás részeként használta, és így nem követett el törvényszegést.

Jonathan Meese botrányos, de nem törvénytelen előadása náci karlendítéssel és horogkeresztes földönkívülivel
Fotó: AFP

„Egyértelmű, hogy a vádlott nem azonosul a nemzetiszocialista eszmékkel és Hitlerrel, inkább kigúnyolja azokat” – közölte az ítélethozatalkor az ügyben döntő bíró. A művész ügyvédje pedig közölte: „nem kell szeretni, amit Jonathan Meese csinál, de büntetni sem szabad”.

Az ügyészség még nem döntötte el, hogy fellebbeznek-e az ítélet ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik