Nagyvilág
jézus szíve (jézus szíve)

Toronyháznyi Jézust avatnak Székelyföldön

Csaknem huszonhárom méter magas Jézus Szíve-kilátót avatnak fel szombaton a székelyföldi Gordon-tetőn.

Korábban a témában:

Európa negyedik vagy ötödik legnagyobb ilyen alkotását Farkaslaka község közelében állították fel, a kilátó megépítését a civilek kezdeményezték három évvel ezelőtt – írta szerdán a Hargita Népe című újság és a Szekelyhon.ro hírportál. A tárt karú Jézus feje, keze és palástja mintegy 21 méter magas fémvázra került, amit kiegészít egy másfél méteres talapzat. A kilátó csúcsa a fejrészen kapott helyet, a felfelé vezető lépcsőket a belső, üreges részben helyezték el.

Fotó: MTI/Egyed Ufó Zoltán

Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere szerint a kilátó a környékbeliek javára szolgálhat. A szobor körüli térrendezés az elmúlt napokban fejeződött be, de a kilátót máris látogatják a turisták. A kilátó megépítésének ötlete 2003-ban, a bogárfalvi templom felavatásakor született meg Magyari Árpád, a Protemp Alapítvány elnökének, valamint Hajdó István akkori gyergyószentmiklósi főesperes-plébános kezdeményezésére. Az alapítvány képviselői remélik, hogy akárcsak Csíksomlyó, a Gordon-tető is zarándokhely lesz majd.

A sokak által pléh-Krisztusnak gúnyolt kilátó megépítése sok vitát váltott ki, ugyanis egyesek szerint ízléstelen és tájidegen az alkotás, míg mások szerint a hely szelleméhez méltó mű kiegészíti a tájat, és várhatóan turisták ezreit vonzza majd.

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Csukás István

Neki köszönhetjük a Süsü, a sárkányt, a Pom Pom meséit vagy a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.