Nagyvilág

Súlyos buszbaleset Franciaországban

mento(3)(960x640).jpg (mentő, )
mento(3)(960x640).jpg (mentő, )

Két ember meghalt, 30 megsérült Franciaország déli részén egy távolsági busz balesetében vasárnap kora hajnalban.

A jármű 44 – francia, spanyol, orosz és ukrán – utassal Marseille és a spanyolországi Murcia között közlekedett. Az előzetes adatok szerint a spanyol sofőr az A-9-es autópályán elvesztette uralmát járműve felett az Aude megyében fekvő Fitounál. A busz oldalára fordult, és az öt méter magas töltésről az árokba borult.

A baleset helyszínére a mentőalakulatok 150 embere érkezett ki, a munkálatokban, továbbá az áldozatok ellátásában és szállításában 4 helikopter és húsz mentőautó is közreműködött. Legalább három sebesült állapota súlyos. Az egyik halott spanyol, a másik francia állampolgár volt.

David Charmatz, Narbonne város ügyésze szerint nehezen hihető a buszvezető beszámolója a történtekről, amely szerint egy utas meglökte a kormányt, hogy álljon meg. Egyes szemtanúk beszámolói ellentmondanak a vezető állításának. A sofőr rendőri őrizetét ideiglenesen felfüggesztették, mert sokkot kapott, és a hatóságok úgy ítélték, hogy nem alkalmas a rendőrségi kihallgatásra. Más beszámolók szerint a sofőr azt állította, hogy járműve előtt egy autós veszélyes manővert hajtott végre, és neki erre kellett reagálni az ütközés elkerülése érdekében.

Tizenkét óra leforgása alatt ez volt a második súlyos közlekedési baleset a megyében. Az előzőben öt fiatal halt meg, miután autójuk vezetője elvesztette uralmát a jármű felett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik