Nagyvilág

Vizeletét itta és hallucinált a börtönben felejtett fiú

Bortonracsok(960x640)(30).jpg (börtönrácsok, )
Bortonracsok(960x640)(30).jpg (börtönrácsok, )

A 25 éves San Diego-i egyetemistát öt napra a cellájában felejtették az amerikai drognyomozók. Most 4,1 millió dolláros kártérítést kapott.

Daniel Chongot még egy tavalyi drograzzián vették őrizetbe a rendőrök. Azt gyanították, hogy ecstasyt terjesztett. A megrohamozott házban valóban találtak kábítószereket, de Daniel, állítása szerint csak egy barátját látogatta meg és fogalma sem volt a drogokról.

Bevitték a fogdára, egy cellába zárták, de azt mondták neki, hogy nem emelnek vádat ellene, és egy perc múlva érte jönnek. Az egy perc öt napig tartott, addig étlen-szomjan volt az ablak nélküli zárkában – számolt be a CNN.

Hiába ordibált, senki sem jött érte. A harmadik napon már hallucinálni kezdett, a saját vizeletét itta, hogy életben maradjon. Azt tervezte, hogy a szemüveglencséjével vés a karjába búcsúüzenetet édesanyjának.

Teljesen kiszáradt állapotban találtak rá. Kórházba vitték, ahol veseelégtelenség, izomgörcs és nyelőcső-perforációval kezelték. Az öt nap alatt 7 kilót fogyott.

A hatóság nyilvánosan bocsánatot kért tőle a történtekért, és azóta naponta ellenőrzik az összes cellát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik