Nagyvilág

Meghalt az Egy taxi Tobroukba rendezője

92 éves korában elhunyt Denys de la Patelliere. A művészt - fia szerint - a Franciaország nyugati vidékén fekvő Dinard-ban érte a halál vasárnap.

A francia rendező az ’50-es, ’60-as években olyan sztárokkal forgatott együtt, mint Jean Gabin és Lino Ventura, de dolgozott együtt Jeanne Moreau-val, Dannielle Darrieux-vel, Michele Morgannal és Mireille Darckal is. Számos nagy sikerű alkotás fűződik a nevéhez, közülük is talán az Egy taxi Tobroukba volt a leghíresebb. A filmben Lino Ventura mellett Charles Aznavour és Hardy Krüger is játszott. Az 1960-as mű avatta sztárrá Venturát.

Jean Gabinnel többször forgatott együtt, egyebek között az 1968-as Nicsak, ki tetovál? című filmben, amelyben Louis de Funes volt az egyik főszereplő. A rendező Denys Dubois néven született 1921. március 8-án Nantes-ban. Harcolt a második világháborúban. Filmes pályafutását rendezőasszisztensként kezdte, első filmjét 1949-ben rendezte: az Alíz csodaországbant dolgozta fel animációként.

Nagyjátékfilmes rendezőként 1955-ben mutatkozott be a Les aristocrates (Az arisztokraták) révén. Egy évvel később már Jeanne Moreau-t és Danielle Darrieux-t dirigálta a Le salaire du péché (A bűn zsoldja) című filmben, majd 1957-ben következett a Mindennek ára van Michele Morgan főszereplésével. Jean Gabin, Pierre Brasseur és Bernard Blier neve fémjelezte A nagy családok című filmjét. Brasseur és Gabin nem sokkal később a rendezőnek az Eiffel-torony árnyékában című filmjében is szerepet vállalt 1959-ben.

Denys de la Patelliere nemcsak mozifilmeket jegyzett, televíziós munkákat is vállalt. Több részt rendezett a Maigret című sorozat epizódjai közül, és a közvélekedés szerint az ő nevéhez fűződik a Monte Cristo grófjának mindmáig egyik legjobb feldolgozása, amely 1979-ben Jacques Weber főszereplésével készült. A rendező 81 évesen regényt írt, a kötet L’enfant évanoui (A gyermek eltűnik) címmel jelent meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik