Nagyvilág

20 indiai gyerek halt meg az iskolai menzán

india(210x140)(1).jpg (india, )
india(210x140)(1).jpg (india, )

Ingyenebédet osztottak egy indiai iskolában, 47 gyerek lett rosszul.

A kelet-indiai Bihar szövetségi állam fővárosa, Patna közelében található iskolában összesen 47 diák lett rosszul, miután kedden ettek az oktatási intézményben kiosztott ingyenebédből. Közülük 20-an meghaltak, 27-an pedig még kórházban fekszenek; az utóbbiak közül tíznek az állapota súlyos.

Az áldozatok 8-11 évesek voltak.

Az ebédet helyben főzték. A helyi kormányzat egy képviselője szerint az elsődleges vizsgálat foszfornyomokat mutatott ki az ételben. Foszfortartalmú anyagokat egyes gabonafélék tartósításához használnak.

A hatóságok azonnal intézkedtek a felelősök megtalálásának érdekében is: a mérgezés körülményeinek kiderítésére vizsgálatot kezdtek, az iskola vezetője ellen gondatlanság miatt büntetőeljárást indítottak, az élelmiszerek felügyeletéért felelős személyt pedig felfüggesztették állásából.

Indiában, ahol sok gyermek küzd alultápláltsággal, sok iskolában hoztak létre ingyenes ebédprogramot a diákok számára.

Kétes eredetű élelmiszerrel Magyarországon is próbálkoznak, szerencsére a hatóság figyelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik