Külföld

Egyiptom: 40 halott és benzináremelés

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2013. 07. 08. 16:19

"A forradalmat elrablók" elleni felkelésre buzdította a Muzulmán Testvériség az ország népét, miután a mozgalom tüntető hívei közé lőttek. Legalább negyven ember meghalt.

“A forradalmat elrablók” elleni felkelésre buzdította hétfőn az egyiptomi Muzulmán Testvériség az ország népét, miután reggel a Köztársasági Gárda tagjai a mozgalom tüntető hívei közé lőttek annál a laktanyánál, ahol a megbuktatott Mohamed Murszi elnököt tartják fogva. Legalább negyven ember meghalt. Az iszlamista mozgalom felszólította a nemzetközi közösséget és szervezeteket, valamint “a világ minden szabad emberét”, hogy avatkozzon közbe, hogy megakadályozzanak “egy újabb tömegmészárlást, egy újabb Szíria kialakulását”.

A Muzulmán Testvériség szerint legalább 35-en haltak meg, amikor éles lőszerrel tüzet nyitottak a gárda főhadiszállásának számító laktanya előtt ülősztrájkot folytató – éppen imádkozó – tüntetőkre. Elképzelhető, hogy az áldozatok száma emelkedni fog – tette hozzá egy közleményében a mozgalom. Egészségügyi források szerint 42-en vesztették életüket, és több mint 300-an megsebesültek reggel a laktanyánál, mindannyian az iszlamista Murszi hívei. A hadsereg közölte: “felfegyverzett terroristák” rohamozták meg a gárda kairói székhelyét.

Egyiptom (egyiptom)
Fotó: AFP / Mahmud Hams

A jelentésekből nem egyértelmű, hogy mészárlás volt-e előbb vagy az ostrom. A liberális Mohamed el-Baradei elítélte a tömegmészárlást, és kijelentette, hogy az ország lakosainak sürgősen meg kell békélnie egymással. “Az erőszak nem (lehet) eszköz senkinek a részéről, azt szigorúan el kell ítélni. Azonnali független és átlátható vizsgálatot követelek. Egyiptomnak sürgős megbékélésre van szüksége” – írta Twitter-profilján.

Hamdín Szabáhi, a legjelentősebb baloldali ellenzéki párt, a Népi Áramlat vezetője, volt államfőjelölt a Reutersnek azt mondta: azonnal meg kell alakulnia egy átmeneti kormánynak a veszélyes politikai űr kitöltésére. Az an-Núr szalafista párt szóvivője közölte, pártja kivonul a kormányalakítási tárgyalásokról, a Köztársasági Gárda hétfő reggeli kairói “vérengzése” miatt. Az an-Núr már vasárnap este éles ellentétbe került az új kormány alakításról tárgyaló többi erővel, mert elutasította, hogy Ziad Baháeddínt, a számvevőszék volt vezetőjét jelöljék ideiglenes kormányfőnek.A párt kifogásolta, hogy Baháeddín ugyanabból a pártból való, mint az előző jelölt, Mohamed el-Baradei, akinek a jelölését az an-Núr korábban szintén megvétózta. Rövid távon valószínűleg fokozódik az erőszak Egyiptomban, de az iszlamisták és világiak közötti ellentét nem fog polgárháborúba torkollni – idézett egy egyiptomi biztonságpolitikai szakértőt a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A Portfolio.hu szerint az egyiptomi helyzet miatt emelkednek az üzemanyagárak. Bruttó 4 forinttal emeli a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol.Az emeléssel a gázolaj átlagára 418-419 forintra, a benziné 413-414 forintra nő.Legutóbb július 1-jén a gázolaj ára 2 forinttal emelkedett, akkor a benziné nem változott.A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról.
Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a kutak árai között.

Korábban a gazdasági portál azt írta, hogy a közel-keleti olaj egy része a Szuezi-csatornán keresztül érkezik Európába, így hatással lehet az olaj árára az, ha zavargások vannak.Az is kockázatos lehet, ha a zavargások más, nagyobb olajkitermelő arab országokra is átterjednek. Hiszen az európai import 40 százaléka származik ebből a térségből.


Fotó: Kummer János

A lap szerint, ha a zavargások a 2011-eshez hasonló fordulatot vesznek, és a kőolaj ára ismét 40 százalékkal drágul, akkor akár 500 forint is lehet Magyarországon az üzemanyag ára. Jelenleg a gázolaj ára 414-415 forint, a benziné 409-410 forint.

A GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója korábban megkeresésünkre azt mondta, lehetséges ilyen forgatókönyv is. Barta Judit azonban ezt nem tartja valószínűnek, ahogy azt sem, hogy az egyiptomi helyzet miatt 500 forintos hazai üzemanyagárak legyenek. A szakértő szerint bizonyára lesz áremelő hatása az egyiptomi zavargásoknak, és emelkedhet emiatt a nyersolaj ára, de nem hiszi, hogy akkora emelkedés lenne, mint az arab tavasz idején volt. Kisebb ingadozások mindig vannak az olaj árában, így az idén is volt például 110-120 forintnyi változás, az üzemanyagok ára azonban ettől nem száll el jelentősen.

Barta Judit akkor arra számított, hogy Egyiptomban a választások kiírásával lassan talán megnyugszik a helyzet. S valószínű, hogy az erős hadsereg az esetleges terroristatámadások ellenére is biztosítani tudja majd, hogy a Szuezi-csatornán biztonságos legyen a szállítás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.