Nagyvilág

IKEA-házakat kapnak a menekültek

menekulttabor-berettyoujfalu(210x140)(1).jpg (menekülttábor berettyóújfalu)
menekulttabor-berettyoujfalu(210x140)(1).jpg (menekülttábor berettyóújfalu)

Fehér sátrak helyett IKEA-házakban szállásolhatják el az ENSZ menekülttáboraiban tengődőket.

Az első néhány házat már felállították, ha beválnak, megindulhat a tömeges gyártás – közölte a világszervezet menekültügyi főbiztossága (UNHCR). A „próbaüzemmód” keretében 26 házba költözhettek be menekültek Etiópiában, és további 24-be szíriai menekültek Libanonban és Irakban.

A 17,5 négyzetméter alapterületű házak öt ember elszállásolására alkalmasak. Falaik plasztikból, a napelemekkel felszerelt tető más típusú műanyagból készült. Menekültügyi szakemberek szerint sokkal komfortosabbak, mint a jelenleg használt sátrak. Az összeszerelés négy órát vesz igénybe, és nem kell hozzá szerszám. A házak legalább három évig használhatók, míg a sátrak szélsőséges időjárási körülmények között csak hat hónapig bírják.

A házak darabja ezer dollárba kerül, kétszer annyiba, mint egy sátor, de a hosszabb élettartam miatt megéri a befektetést. A szakértőket inkább az IKEA-házak súlya aggasztja; egyenként száz kilót nyomnak, míg a jelenleg használt menekültsátrak 60 kilogrammot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik