Nagyvilág

„Orbán lehallgatja Budapestet”

Orbán Viktor (orbán viktor, kovács ferenc, emilio butragueno)
Orbán Viktor (orbán viktor, kovács ferenc, emilio butragueno)

Ezzel a címmel közölt tudósítást a nemzetbiztonsági átvilágítás újraszabályozásáról a Libération hétfőn.

A francia baloldali újság szerint az új törvény „óriási hatalmat biztosít az államnak a rendőrség, a hadsereg és az igazságszolgáltatás vezetőinek titkos megfigyelésére”.

Florence La Bruyere tudósító azt írta, hogy a nemzetbiztonsági ellenőrzés eddig hasonló volt a francia gyakorlathoz, vagyis a munkavállaláskor a feddhetetlenség igazolására volt szükség. Szerinte az újdonságot az új törvényben a jogviszony alatti folyamatos megfigyelés jelenti.

„Elképzelhetjük a hangulatot az érintettnél. Ha szabadon akar beszélni, majd felhangosíthatja a tévéjét, mint a szocializmus idején” – fogalmaz a lap.

„Független ellenőrzés nélkül a törvény kiváló eszköz a zsarolásra” – vélekedett a Libération, amely szerint a „sors fintora”, hogy éppen most robbant ki a trafikpályázatok botránya.

A lap szerint a trafikok, a termőföldek, a média és hamarosan a bankok kapcsán is elmondható, hogy a közelmúlt privatizációival a jobboldal járt jól, és arról csak a baloldali média és néhány internetes oldal számol be, a közmédia és a Fidesz által uralt kereskedelmi tévék keveset szólnak ezekről, a közmédia helyi hullámhosszain pedig csak magyar nótát játszanak. „A Nagy Testvér sem csinálhatta volna jobban” – zárja írását a Libération.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik