Nagyvilág

Magángép miatt repült a miniszter

Algirdas Butkevicius  (Algirdas Butkevicius )
Algirdas Butkevicius  (Algirdas Butkevicius )

Menesztette gazdasági miniszterét a litván kormányfő, mert hivatalos utazáshoz magánrepülőgépet vett igénybe.

A tavaly novemberben hivatalba lépett balközép kormány vezetője, Algirdas Butkevicius már kedden meghozta erre vonatkozó döntését, amit Dalia Grybauskaite államfő szerdán elnöki rendelettel szentesített.

Birute Vesaite, aki a koalíciós kormányt vezető Szociáldemokrata Párt politikusa, a múlt héten Kazahsztánba repült, hogy a litván kormányt képviselje egy üzleti szemináriumon. Sajtójelentések szerint azonban magánrepülőgéppel utazott, és úját egy olyan litván cég fizette, amely üzleti érdekeltségekkel rendelkezik a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságban.

Az államfő ennek kapcsán politikai korrupcióval vádolta őt, míg Butkevicius kormányfő egy rádiónyilatkozatban azt hangoztatta, hogy minisztere hibát követett el. A 61 esztendős Vesaite ezzel szemben kijelentette, hogy semmifajta törvénybe ütköző cselekedet nem követett el.

A miniszter asszony június 3-án távozik hivatalából. Menesztése az első változást jelenti a tavaly novemberben hivatalba lépett kormányban.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik