Nagyvilág

Törvénytervezet Székelyföld autonómiájáért

Az RMDSZ kongresszusa hamarosan benyújtja a tervezetet.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség csíkszeredai kongresszusán Kelemen Hunor, a szövetség elnöke elmondta: Székelyföld közjogi státusának rendezése a kongresszus által elfogadott egyik dokumentumban szerepel. A kongresszus kinyilvánította: fontosnak tartja “Székelyföld jövőbeni közjogi státusának az eddigi tervezeteknél részletesebb kidolgozását és mielőbbi parlamenti elfogadását, az ezzel kapcsolatos szakpolitikai kérdések rögzítését, a térségben élő román közösségek komfortérzetét biztosító törvényes feltételek kialakítását”.

A következő időszakban ez lesz az egyik nagy feladata a szövetségnek – közölte az elnök az MTI kérdésére válaszolva.
Az Öntudatra ébredő, erős Székelyföldet! című dokumentum szerint az RMDSZ intenzív társadalmi kampányokat kíván szervezni, hogy a többségi társadalom tagjai számára elfogadhatóvá tegye az autonómia fogalmát.
Az RMDSZ kongresszusa dokumentumot fogadott el a küszöbönálló romániai alkotmánymódosítási törekvésekről. Kérte, államalkotó tényezőkként ismerje el az alaptörvény a nemzeti kisebbségeket, biztosítsa a nemzeti, közösségi szimbólumok használatát. Javasolta, hogy a román nyelv mellett a nemzeti kisebbségek nyelvét is hivatalos nyelvként lehessen használni egyes régiókban.

Egy másik dokumentumban a régiósítás kérdésében foglalt állást a szervezet. Ebben megerősítette, szükségtelennek tartja egy újabb, regionális közigazgatási szint bevezetését. A fejlesztési régiók tekintetében viszont fenntartotta az RMDSZ 16 régiós felosztást tartalmazó, 2009-ben benyújtott törvénykezdeményezését. Jelenleg nyolc fejlesztési régió van.
Az Erősödő szórványt, összetartó magyar közösségeket! című dokumentumban azt a célt is megfogalmazta a kongresszus, hogy a székely-szórvány közösségi kapcsolatokat a magyarországi testvértelepülések és testvérmegyék bevonásával bővítsék ki.

Önálló dokumentumban foglalták össze az RMDSZ törekvését, hogy az európai polgári kezdeményezés eszközével késztesse az Európai Uniót egy átfogó kisebbségi keretszabályozás elfogadására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik