Nagyvilág

Diákokkal együtt tarolt le iskolákat a tornádó

oklahoma (oklahoma)
oklahoma (oklahoma)

Legkevesebb 24-en haltak meg egy 320-szal tomboló forgószél miatt. Barack Obama katasztrófa sújtotta övezetnek minősítette a térséget.

Az Oklahoma állambeli Moore-ra hétfő délután csapott le a tornádó. A halálos áldozatok kedden közölt hivatalos száma – 24 – jóval alacsonyabb, mint amitől a kommunikációs zavarok miatt félni lehetett. A romok alól helyi idő szerint kedd délelőttig több mint 100 embert emeltek ki élve. A kórházakban több mint 240 sérültet ápoltak, közöttük mintegy 60 gyerek volt. A sérültek között többen válságos állapotban vannak.

A forgószél teljesen lerombolt két általános iskolát, az egyikben 75 tanuló és nevelő próbálta meg átvészelni a hirtelen lecsapott vihart.

Moore-ban, Oklahoma City 50 ezres elővárosában a mentőalakulatok versenyt futnak az idővel a romok alatt rekedtek életéért. A megsemmisült iskola és annak az apokaliptikus pusztulás képét idéző környéke felett légtérzárat rendeltek el, nehogy a gépek hangja elnyomja a segélykiáltásokat.

A kutatásban mentőkutyákat és hőérzékelő kamerákat is alkalmaznak, a túlélőket a sötétedés után generátorról működtetett reflektorok fényében keresték. A mentést az eső, valamint az is akadályozta, hogy egy közeli autópályát eltorlaszolt a törmelék és sok autóroncs.

Barack Obama elnök, aki telefonon beszélt Mary Fallin kormányzóval, megígérte, hogy minden szükséges szövetségi segítséget megad a mentéshez. A szomszédos Texas kormányzója, Rick Perry is felajánlotta támogatását. Fallin a mentéshez Moore-ba vezényelte a nemzeti gárda egységeit.

320-szal tombolt

“A legrosszabb félelmeink váltak valóra ezen a délutánon” – nyilatkozott a CNN-nek Bill Bunting, a Nemzeti Óceán- és Légköri Igazgatóság vihar-előrejelzési központjának operatív igazgatója.

A különböző források által 800 méter és 2 kilométer közötti szélességűre becsült forgószél 45 percig tombolt Moore-ban. A viharban megsérült a helyi kórház, ahonnan a betegeket ki kellett menekíteni és a becslések szerint 300 ház megsemmisült. Egy közeli farmon 100 ló pusztult el.

Az amerikai meteorológiai szolgálat szerint a Moor-ban tomboló szél sebessége elérte a 320 kilométert, ezzel a tornádó a Fujita-Pearson skálán EF-4-es erősségűnek minősül, csak egy hajszállal maradt el a legerősebb, EF-5-ös fokozatúaktól, amelyek az óránkénti 322 kilométeres sebességnél kezdődne.  A tornádóknak kevesebb mint 1 százaléka éri el ezt az intenzitást.

Moore, tornádó-rekorder

A településen egyébként 1999-ben 486 kilométeres sebességű forgószél abszolút világrekordot állított fel. Akkor 41-en haltak meg és 583 sérült volt. A kár elérte az 1,4 milliárd dollárt, amivel az előző moore-i tornádó a harmadik helye került a legnagyobb pusztulást okozó amerikai tornádók között. Az anyagi veszteségek tekintetében annál súlyosabb csak a 2011-es joplini és tuscaloosai katasztrófa volt.

A mindkét moore-i katasztrófát megélt szemtanúk szerint a hétfői forgószél nagyobb pusztítást okozott, mint az 1999-es.

Noha az előrejelzési módszerek tökéletesedtek azóta, a mostani tornádó váratlanabbul csapott le, mint az előző. 14 évvel ezelőtt egy órával a katasztrófa előtt ki tudták adni a figyelmeztetést, most csak 16 perc volt a menekülésre. Ez valamivel több az átlagos 8-10 percnél.

A Moore-on végigsöprő tornádó nem érte el a 600 ezres Oklahoma City központját. A város vonzáskörzetében ugyanakkor délután három forgószelet is észleltek. Oklahomában a viharkárok miatt összesen 16 megyében hirdettek szükségállapotot. Az államban 40 ezren maradtak áramellátás nélkül. Kansasból is súlyos károkat jelentettek.

Az Egyesült Államokban hétfőre a Nagy Tavak vidékétől Texasig tízre emelkedett azoknak az államoknak a száma, amelyekben tornádó vonul át, vagy forgószél fenyeget. A vasárnap kezdődött, és várhatóan még napokig eltartó ítéletidő által fenyegettet területen összesen 55 millió ember él. A tornádók következtében vasárnap ketten haltak meg és 39-en megsérültek Oklahomában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik