Külföld
 Szíria ( Szíria)

Szaringázt vethettek be Szíriában

Munkácsy Márton
Munkácsy Márton

2013. 05. 06. 12:47

Az ENSZ szerint a polgárháborúban használtak ideggázt. Szíria közben egy másik háborúban Izraelnek ígér vereséget.

Legkevesebb 15 szíriai katona meghalt és több tucatnyinak a sorsa ismeretlen a vasárnapra virradó éjjel három, Damaszkuszhoz közeli katonai célpont ellen végrehajtott izraeli légicsapások után – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A három helyszínen összesen mintegy 150 katona szolgált, de nem tudni, hogy mindannyian ott voltak-e a légi támadások idején – mondta hétfőn Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű emigráns jogvédő szervezet igazgatója. A szervezet helyi, szíriai forrásokból szerzi értesüléseit.

Szíria (Szíria)
Fotók: AFP

Propagandaháború

Mahmúd Dzsazajeri tábornok, az iráni fegyveres erők helyettes vezérkari főnöke hétfőn tagadta, hogy iráni fegyverek lettek volna az Izrael által célba vett helyeken, és visszautasította „a nyugati és az izraeli média (erre vonatkozó) propagandáját”. Mint mondta, „a szíriai kormánynak nincs szüksége iráni fegyverekre”, s az ilyen információk a Szíria elleni „propagandaháború és lélektani hadviselés részét képezik”.

Ahmad Váhidi iráni védelmi miniszter arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy akadályozza meg Izraelt az ilyen támadások végrehajtásában, „mert különben súlyos események lesznek a térségben, s az Egyesült Államok és a cionista rezsim nem kerül ki győztesen azokból”. Egyébként – tette hozzá – „a szíriai hatalom adott időben bizonyára megfelelő választ fog adni a cionista rezsimnek”.

Izraelben készülnek, de nem félnek

Izraelben magas fokú készültséget rendeltek el, de nem számítanak közvetlen ellencsapásra a vasárnap hajnali, szíriai fegyverraktárak elleni légitámadások után – írta a Jiszráél Hajóm (Izrael Ma) című, kormányközeli napilap.

A lap hétfői cikke szerint erre utal, hogy Benjámin Netanjahu kormányfő az eredeti terveknek megfelelően vasárnap egy hétre elutazott Kínába, bár előtte rendkívüli megbeszélésre hívta össze a biztonsági kabinetet Szíria ügyében. Nem történt mozgósítás, és a hadsereg – azon túl, hogy a Vaskupola rakétavédelmi rendszer két ütegét készültségbe helyezte északon – nem hajtott végre háborús előkészületeket.

Ámosz Jedlin nyugalmazott vezérőrnagy, biztonságpolitikai szakértő szerint Szíriának most nem áll érdekében háborút indítani Izrael ellen, de választ ígért, és egy következő alkalomnál nem lehet kizárni a korlátozott válaszcsapás lehetőségét.

Elitegységet ölhettek

A Maariv című lap hétfői száma szerint a megtámadott helyeken a szíriai légvédelem különleges, 14-es kommandójának a katonái tartózkodtak, valamint a 104-es és 105-ös egység, amelyek az izraeli 10-es tévécsatorna híradója szerint elitegységek, és így valószínűleg közülük kerültek ki a halálos áldozatok, akiknek számát az izraeli híradó kettőre becsülte, mintegy tíz sebesült mellett.

A 10-es csatorna kommentátora, Alon Ben Dávid szerint már eddig is több száz Fateh-110 típusú rakétát juttattak el Libanonba, és a hét végi akcióban valószínűleg különleges lehetőség adódott egy újabb szállítmány megsemmisítésére, ezért lépett a hadsereg. Ben Dávid szerint várhatóan tovább folynak majd hasonló esetekben az izraeli csapások, de minden egyes katonai beavatkozással valószínűbbé válik egy ellencsapás. „Izrael a tűzzel játszik” – mondta a szakértő.

 Szíria ( Szíria)

Polgárháború ideggázzal

Közben Carla del Ponte, az ENSZ emberi jogi nyomozóinak vezetője arról beszélt, hogy a szíriai polgárháború sebesült áldozataitól és az egészségügyi dolgozóktól olyan tanúvallomásokat gyűjtöttek össze, amelyek arra utalnak, hogy a felkelők bevetettek szarin ideggázt a harcokban – közölte vasárnap Carla del Ponte, az egyik vezető nyomozó.

Arra azonban még nem találtak bizonyítékot, hogy a kormányerők bevetettek volna bármilyen vegyi fegyvert, amelyet tilt a nemzetközi jog – tette hozzá egy tévéinterjúban.

Mi a szarin?

A szaringáz becslések szerint több mint 500-szor mérgezőbb a cianidnál. A szarin kitettséget követő kezdeti tünetek az orrfolyás, szorító érzés a mellkasban, és a pupillák összeszűkülése. Nem sokkal ezután az áldozat légzési nehézségeket, hányingert és nyáladzást tapasztal. Az áldozat folyamatosan veszti el az irányítást a testi funkciók felett; hány, ürít és bevizel. Ezt a fázist izomrángás és rángatózás követi; az áldozat eszméletlenné (komatózussá) válik, végül a konvulzív görcsök sorozata fulladást okoz. A szarin még nagyon alacsony koncentrációban is végzetes lehet. A halál egy perccel a halálos adag bevitele után beállhat, ha nem adnak be gyorsan ellenmérget – jellemzően atropint és pralidoximot – az áldozatnak. (Wikipédia)

Barack Obama amerikai elnök a múlt héten közölte: Szíriában vegyi fegyvert vetettek be, de tisztázni kell, hogy ez pontosan hogyan történt.

Irán ugyancsak a múlt héten közölte: tiltott háborús cselekménynek tartja a vegyifegyver-használatot, de szerinte ha valamelyik fél erre vetemedett, akkor azok főleg a lázadók lehettek, és nem a kormányhadsereg.

Szintén akkor egy német szakértő kétségbe vonta, hogy Szíriában vegyi fegyvert vetettek be. Az eddig nyilvánosságra került fényképek, videofelvételek és beszámolók nem támasztják alá az állítást, és egy ilyen támadás nagyon sok áldozattal járna, a nyomait nem lehet olyan egyszerűen eltüntetni. Ráadásul Szíriában főleg sűrűn lakott területeken folynak a harcok, ilyen terepen pedig az, aki ideggázt vet be, akaratlanul a saját katonáit is megmérgezheti – magyarázta a szakértő.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Kommentek

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.