Nagyvilág

Segíteni akart, megtámadták, ezért rájuk lőtt

erőszak (erőszak)
erőszak (erőszak)

Öten sérültek meg május ötödikén egy utcai lövöldözésben a kelet-ukrajnai Odesszában – közölte hétfőn a városi rendőrség.

Egy 34 éves férfi kért ellátást a város egyik kórházában, ütlegektől szenvedett többszörös sérülésekkel. Ugyanakkor négy másik férfi jelentkezett egy másik kórházban lőtt sérülésekkel.

Kiderült, hogy ez utóbbiak a nyílt utcán verekedtek egymással. Éppen ott haladt el autóval a 34 éves férfi. Kiszállt gépkocsijából, hogy szétválassza a verekedőket, akik emiatt rátámadtak. A férfinál önvédelmi pisztoly volt, amivel előbb a levegőbe lőtt, de támadóiból ez épp ellenkező hatást váltott ki, tovább ütötték, ezért kénytelen volt rájuk lőni. Idővel sikerült visszamenekülnie az autójába, elhajtott a legközelebbi kórházig, hogy ott ellássák sérüléseit. A négy verekedő ezután szintén egy kórházban kért ellátást lőtt sérüléseire.

A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást az incidens résztvevői ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik