Nagyvilág

Életfogytiglant kaphat, mert levágta férje péniszét

A férfi örökre búcsút inthetett nemi szervének, mert a nő nem csak levágta, hanem a konyhamalaccal teljesen meg is semmisítette.

Az ötvenéves kaliforniai nőt hétfőn találta bűnösnek egy helyi bíróság súlyos csonkítás és kínzás vádjában a még 2011-ben történt eset miatt – írta a Los Angeles Times. A helyi ügyészek az esküdtszék döntése után közölték: Catherine Kieu életfogytig tartó börtönbüntetéssel néz szembe a brutális véget ért házassági perpatvar miatt.

A vietnami származású nő és hatvanéves férje – akinek nevét nem hozták nyilvánosságra – már válófélben volt, de még együtt laktak, amikor a véres eset történt. A péniszlevágást egy veszekedés előzte meg, a férfi egyik barátnője miatt.

Kieu a vita után altatóval felütött vacsorát készített a férfinak. Megvárta, míg elalszik, majd kezeit és lábait az ágy négy sarkához kötözte. De ekkor még nem nyisszantott. Előbb megvárta, míg férje felébred, és csak akkor húzta le a nadrágját, majd egy konyhakéssel levágta a férfi péniszét. Ezután kiment a konyhába, és a szervet berakta a konyhamalacba, és a szemétzúzót bekapcsolva menthetetlenül szétroncsolta azt. Majd kihívta a mentőket.

A mentőkkel együtt a rendőrök is megérkeztek. A nőt letartóztatták, a férfit pedig gyorsan kórházba szállították, de péniszét mér nem lehetett megmenteni. A férfi tanúvallomásában azt mondta, már soha nem lesz olyan, mint a támadás előtt. „Megölt aznap este” – jelentette ki.

A nő büntetésének nagyságáról június 28-án döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik