Nagyvilág

Victornak nem minta Viktor

Orbán európai „kommunikációs stratégiáját" bírálta Ponta.

A román szociáldemokrata kormányfő Orbán Viktor miniszterelnök európai „kommunikációs stratégiáját” bírálta a Digi 24 hírtelevízió csütörtök esti műsorában. Victor Pontát arról kérdezték: egyetért-e koalíciós partnere, Crin Antonescu liberális pártelnök megállapításával, aki – elhatárolódva ugyan a magyar miniszterelnök politikájától – példaértékűnek nevezte Orbán Viktor kiállását az Európai Bizottsággal szemben.

„Ami Orbán Viktor megítélését illeti, teljesen ellentétes véleményen vagyunk Crin Antonescuval. Én nem hiszek abban az európai kommunikációs stratégiában, amelyet Orbán úr alkalmaz, szerintem ez a stratégia a csőd felé tart” – mondta a román kormányfő. Victor Ponta rámutatott, odahaza a politikusok hajlamosak felületesebben nyilatkozni.

„Nekem az tűnt a legfelületesebbnek, amikor rajtam kérte számon Antonescu nyilatkozatát a Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöke, vagyis annak a pártnak a képviselője, amely az Európai Parlamentben Orbán Viktort támogatja. Na ebből már senki sem ért semmit” – tette hozzá a román miniszterelnök. Victor Ponta kijelentette: számára nem modell Orbán Viktor hozzáállása az Európai Bizottsághoz.

Ki kit dühít? Néppártit a liberális

Crin Antonescu román szenátusi elnököt, a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnökét korábban Radu F. Alexandru, az ellenzéki jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöke bírálta. A Fideszhez hasonlóan az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó PDL politikusa Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnöktől is állásfoglalást várt: egyetért-e Antonescu nyilatkozatával, amely szerinte akár az Európai Bizottsághoz intézett „hadüzenetként” is felfogható.

Radu F. Alexandru szerint Antonescunak a magyar miniszterelnök iránti csodálata azzal függ össze, hogy 2012 nyarán „az USL támadást intézett a jogállam intézményei ellen”, most pedig Antonescu olyasvalakit csodál, aki egy „a jogállamiság megcsonkítását jelentő alkotmányos modellért szegül szembe az Európai Bizottsággal”. A PDL politikusa akkor külön emlékezetett arra, hogy Antonescu a román alkotmánymódosító bizottság elnöke.

„Ártalmas és felelőtlen” lenne Antonescu részéről, ha „magyar mintára” korlátozni akarná az alkotmánybíróság hatáskörét, kitiltaná a magántulajdonú médiából a választási kampányt, és hazai munkavállalásra kényszerítené az állami ösztöndíjban részesült friss diplomásokat – tette hozzá. Alexandru arra a kérdésre, támogatná-e a PDL a Fidesz kizárását az EPP-ből, jelezte, a PDL annak függvényében alakít majd ki határozott álláspontot erről, hogy „Orbán Viktor milyen módosításokat eszközöl” az Európai Bizottság bírálatai kapcsán, és az EPP többi pártja milyen álláspontra helyezkedik.

Ki kit dühít? Az Európai Néppártot Viviane Reding

A European Voice uniós ügyekkel foglalkozó hetilap csütörtökön azt írta: a párt európai parlamenti frakciójának vezetője ellentámadásba lendült. Joseph Daul úgy véli, Reding stábja „titkos tájékoztatást” folytat az Orbán-kormány ellen. A frakcióvezetőt az a hír dühítette fel, amely – egy Redinghez közeli forrásra hivatkozva – azt állította, az Európai Néppárt a Fidesz kizárását fontolgatja, José Manuel Barroso bizottsági elnök pedig már eldöntötte, hogy a magyar alaptörvény módosítása „nem elfogadható”, és ebben Angela Merkel német kancellár támogatását is bírja. Mindez állítólag a néppárt vezetőségének a horvátországi Dubrovnikban tartott vacsoráján hangzott el.

Joseph Daul tagadta mindezt, szerinte Reding biztosnak és stábjának írásban kellene közölniük, ha van valami mondanivalójuk Magyarországról. A frakcióvezető irodája mégis azonosította, hogy a vacsorán Reding stábjából csak maga a biztos és kabinetfőnöke, Martin Selmayr vett részt. A European Voice megkérdezte Reding hivatalát, ők állnak-e a tájékoztatás hátterében, de ott nem akartak kommentárt fűzni a történtekhez. A hetilap szerint az incidens megerősítette némelyek aggodalmát, hogy Viviane Reding elferdíti vagy legalábbis nem megfelelően tükrözi a biztosi kollégiumon belül Magyarországról kialakult „véleményegyensúlyt”.

RTL kontra Heti Válasz

A European Voice által is említett Martin Selmayról a csütörtökön megjelent Heti Válasz is ír. A magyar hetilap szerint ugyanis az RTL Klubot is birtokló Bertelsmann sajtókonszern „veteránjai” alkotják a Fidesz-kritikus tábort az Európai Néppártban. A Heti Válasznak Wilfried Martens EPP-elnök azt mondta: minden hír a Fidesz lehetséges kizárásáról teljesen hamis. „A tagsággal kapcsolatos döntések a Néppárt és nem európai parlamenti frakciója hatáskörébe tartoznak. Ezért a képviselőcsoport tagjai nem is tárgyalhattak a Fidesz eltávolításáról.”

Az RTL Klub erre úgy reagált, hogy – miként már több sajtóorgánum kérdésére korábban is közölte –, a legutóbbi parlamenti választásokon két párt hirdetett, a Fidesz és az MSZP. A Fidesz akkor 80,5 millió, az MSZP 65,8 millió forintot költött. A csatorna felidézte, minden választás után nyilvánossá tette a pártok költéseit, és azok egyszer sem közelítették meg a cikkben szereplő milliárdos összeget.

„Így, amennyiben az eddigi számokból, valamint a csatorna teljes hirdetési bevételéből indulunk ki, kijelenthető  az is, hogy a politikai hirdetési bevételek a teljes hirdetési bevétel 1 százalékát sem tennék ki, annak ellenére sem, hogy az elmúlt években a hirdetési bevételek jelentősen csökkentek – tette hozzá az RTL Klub. – Senki nem gondolhatja komolyan azt, hogy ilyen minimális nagyságrendű – ráadásul egyébként is csak minden negyedik évben elmaradó bevétel – bármilyen hatást válthatna ki a nemzetközi politikában.”

A miniszterelnök korábban a közrádióban maga is azt mondta, hogy azért támadják az unióban Magyarországot, hogy nyomás alatt tartsák, eltérítsék a kormányt irányvonalától. Orbán Viktor szerint a kabinet folyamatosan azt kéri, hogy „ha bajuk van, méltóztassanak megjelölni”, amit kifogásolnak, konkrétumról azonban sosem beszélnek, „amit mondanak, az inkább a vicces kategóriába tartozik”. A kormányfő immár sokadszor magyarázta mindezt azzal, hogy azért tartják nyomás alatt Magyarországot, mert „rálépett a nagy cégeik lábára”, most például a rezsicsökkentéssel, vagyis az egész ügy „egyszerű pénzharc”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik