Nagyvilág

Bostoni merénylet: Megvan Carnajev

boston (boston)
boston (boston)

Négy embert – köztük a csecsen Carnajevet is – őrizetbe vettek, Putyin pedig telefonált Obamának.

Három személyt őrizetbe vettek, hogy kihallgassák őket a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylettel kapcsolatban a Massachusetts állambeli New Bedfordban – közölte péntek este, kevéssel a terrortámadással gyanúsított Dzsohar Carnajev elfogása után a rendőrség.


Dzsohar Carnajev
Forrás: AFP

Az őrizetbe vett két férfit és egy nőt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hallgatja ki. Robert Richard, a New Bedford-i rendőrség hadnagya kijelentette, hogy azért hallgatják ki őket, mert azt feltételezik róluk, hogy kapcsolatban állnak a “2-es számú gyanúsítottal”, vagyis Dzsohar Carnajevvel. Az “1-es számú gyanúsított”, Tamerlan Carnajev, péntekre virradóra belehalt a rendőrséggel vívott tűzharcban szerzett sebesüléseibe.

Közben kiderült, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FB) 2011-ben már kihallgatta Tamerlan Carnajevet, a bostoni kettős merténylet egyik, pénteken tűzharc után meghalt gyanúsítottját – mondta egy magát megnevezni nem kívánó szövetségi nyomozó helyi idő szerint pénteken.

Úgy tudni,  egy külföldi kormány kérésére hallgatták ki az idősebb Carnajevet, de nem találtak semmi, rá nézve terhelő információt, és ezt meg is osztották a jogsegélyt kérő kormánnyal. Az FBI ezek után félretette az ügyet – állította a forrás.

A Reuters hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzte, hogy ennek a ténynek a felmerülése kellemetlen helyzetbe hozhatja az Obama-kormányt.


Ünneplés az elfogás után
Fotó: AFP / Kayana Szymczak

Barack Obama viszont az elfogások után azt mondta: az amerikaiak elutasítják, hogy terrorizálják őket, ezért az erőszak hívei nem kerekedhetnek felül, bármit akarjanak is elérni

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin telefonon fejezte ki részvétét a bostoni robbantásokkal kapcsolatban amerikai kollégájának – közölte közleményében a Fehér Ház.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik