Nagyvilág

Halálos mérget postáztak a politikusnak

boritek(960x640)(2).jpg (boríték, )
boritek(960x640)(2).jpg (boríték, )

Ricint tartalmazó borítékot küldtek Roger Wicker amerikai szenátornak egy nappal a bostoni robbantások után.

A levél a kongresszus postázójába érkezett Marylandbe. Az ellenőrzés során felfigyeltek a Wickernek címzett borítékra, s gyanús fehér port találtak benne, amelyről kiderült, hogy halálos méreg.A nyomozásba bekapcsolódott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Egyelőre nem találtak összefüggést a ricines küldemény és a bostoni robbantások között.

A ricin a ricinus magjából kivonható, rendkívül mérgező fehérje, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga. Már nagyon kis mennyiségben halált okoz. A méreg olyan erős, hogy 500 mikrogrammja is megöl egy embert, ha belélegzi, vagy bekerül a vérébe. A szernek nincs ismert ellenanyaga.

Az elmúlt években már voltak hasonló incidensek az amerikai kongresszusban. 2001-ben két szenátor lépfenével szennyezett borítékokat kapott. A velük érintkező szenátusi és postai alkalmazottak közül öten meghaltak, 17 embert pedig sokáig kórházban ápoltak súlyos mérgezéssel. Az FBI látókörébe került egy volt laboratóriumi alkalmazott, de ő öngyilkosságot követett el, mielőtt letartóztatták volna. Az incidens után költöztették Marylandbe a kongresszusi postázót.

Három évvel később, 2004-ben a szenátusi republikánus frakció vezetője, Bill Frist kapott fehér port tartalmazó borítékot, és kiderült, hogy ricin volt benne. Emiatt 16 szenátusi dolgozónak kellett átesnie fertőtlenítésen. Ilyen méreggel ölték meg 1978-ban Londonban Georgi Markov bolgár disszidenst egy esernyővégbe rejtett injekciós tűvel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik