Nagyvilág

Mégis van atomrakétája Észak-Koreának

észak-korea (észak-korea)
észak-korea (észak-korea)

Pontosított az amerikai katonai hírszerzés. Obama is megszólalt.

Az amerikai katonai hírszerzés frissített álláspontja szerint Észak-Korea már rendelkezhet olyan, kisméretű nukleáris robbanószerkezettel, amelyet képes ballisztikus rakétára felszerelni – derült ki csütörtökön az amerikai képviselőház katonai bizottságának meghallgatásán.

Korábban a Pentagonhoz tartozó Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) azon a véleményen volt, hogy az észak-koreaiak nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel ahhoz, hogy hordozórakétára szerelhető robbanótöltetet szereljenek össze.

Az Egyesült Államok diplomáciai úton próbálja meg csökkenteni az Észak-Korea keltette feszültséget, de „minden szükséges lépést” meg fog tenni a saját és a szövetségesei védelmében – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök.

Obama, aki a Fehér Házban fogadta Ban Ki Munt, az ENSZ (dél-koreai) főtitkárát, rámutatott: „ideje”, hogy Phenjan véget vessen a harcias magatartásnak és hogy „csökkentse a hőfokot”. „Senki sem akar konfliktust látni a Koreai-félszigeten” – mondta az amerikai elnök.

Legutóbb arról adtunk hírt, hogy Észak-Koreában készenlétbe helyeztek egy Musudan-rakétát, amely 4000 kilométeres hatótávolságával veszélyt jelenthet a térségre.

Szakértők szerint a kilövést Kim Ir Szen április 15-i születésnapjára időzítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik