Nagyvilág

Meghalt a cselédlányból lett milliárdos

mecsesek(1)(960x640)(1).jpg (mécses, gyász, )
mecsesek(1)(960x640)(1).jpg (mécses, gyász, )

Hosszú, súlyos betegség után 76 évesen elhunyt Barbara Piasecka Johnson, aki szegény lengyel parasztlányból lett a világ egyik leggazdagabb asszonya.

A Johnson & Johnson-vagyon örököse, J. Seward Johnson sr. lelkes műgyűjtőként és emberbaráti tevékenységéről is ismert özvegyének április 1-jén bekövetkezett haláláról a Rzeczpospolita című lengyel lap számolt be csütörtöki számában.

Barbara Piasecka Lengyelország keleti, ma Fehéroroszországhoz tartozó részén született 1937-ben. Földműveléssel foglalkozó családja a második világháború után Wroclawban telepedett le, ahol a lány művészettörténetből szerzett diplomát. 1968-ban pénz és nyelvtudás nélkül kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol szakácsnőként és cselédlányként talált állást a Johnson & Johnson-vagyon örökösénél, idősebb J. Seward Johnsonnál és feleségénél.

A munkaadó nemsokára beleszeretett a cselédbe, annyira, hogy 1971-ben még második feleségétől, két gyermekének anyjától is elvált a kedvéért. Nyolc nappal a válás után a 76 éves férfi már feleségül is vette a 34 éves Piaseckát egy esküvőn, amelyen a korabeli társasági sajtó tudósításai szerint a vőlegény hat felnőtt gyermeke közül egy sem jelent meg.

A világ 376. leggazdagabb embere volt

Az 1983-ban elhalálozott J. Seward Johnson sr. végrendeletében Barbara Piaseckára hagyta csaknem teljes vagyonát, majdnem teljesen kisemmizve gyermekeit és az általa alapított floridai óceánkutató intézetet is, amely pedig a szívügye volt. A leszármazottak szerint „agresszív” és „ügyeskedő” mostohaanyjuk bírta rá apjukat a végrendelet aláírására egy olyan állapotban, amikor az már nem is volt teljesen a tudatánál.

Az özvegy szerint viszont a gyáriparos felelőtlen költekezésük és botrányos viselkedésük miatt hagyta ki végrendeletéből gyermekeit, akikről amúgy jó előre gondoskodott alapítványok létrehozásra révén. A félmilliárd dollárosra becsült vagyon megszerzése érdekében egy 1986-os perben a felek 17 millió dollárt fizettek ki ügyvédi költségként, de végül peren kívül egyeztek meg úgy, hogy az asszonyé lett a vagyon nagyobb része.

A Forbes legfrissebb, 2013. márciusi adatai szerint Barbara Piasecka Johnson 3,6 milliárd dollárra tehető vagyonával a földkerekség 376. leggazdagabb embereként, egyben a világ 42. leggazdagabb asszonyaként hunyt el.

Jótékony célokra és műkincsekre költött

A kommunista Lengyelországban ismeretlen maradt, szülőhazája csak 1990 után ismerte meg, amikor dollármilliókat ajánlott fel a bezárás fenyegette gdanski hajógyárnak, a Szolidaritás ellenzéki szakszervezet bölcsőjének a megmentésére.

Barbara Piaseckát jelentős műgyűjtőként is ismerték, gyűjteményében megtalálhatók voltak többek közt Monet, Picasso, Caravaggio és Rembrandt alkotásai. A gyűjtemény egyes darabjai jelenleg egy monacói múzeumban, mások a lengyel nemzeti múzeumban láthatók.

A nevéhez fűződik a nemzetközi műkincspiac több jelenetős ügylete, 2004-ben például ő adta el II. János Ádám liechtensteini hercegnek 36,7 millió dolláros rekordáron a világ legdrágább bútordarabját, egy 18. századi Badminton fiókos szekrényt. 2009-ben egy Rembrandt-portrét adott el 32,9 millió dollárért Steve Wynn kaszinómágnásnak.

A Johnson & Johnson-vagyon örökösét jól ismerték Lengyelországban humanitárius tevékenységéről is, egyebek közt autista gyermekeknek létesített alapítványt és iskolát Gdanskban. Noha Barbara Piasecka Johnson monacói lakos volt, Lengyelországban halt meg, és ott is temetik el egy wroclawi temetőben. Április 15-én a wroclawi katedrálisban búcsúztatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik