Nagyvilág

Víz alatt nevezték ki az új dolgozókat

akvárium (akvárium)
akvárium (akvárium)

Nem mindennapi ceremóniával köszöntötte az új munkaerőt egy japán akvárium.

Az NHK japán televízió hétfői jelentése szerint a Mie prefektúrában található Toba akvárium két frissen felvett dolgozója búvárfelszerelésben és öltönyben ereszkedett a létesítmény egyik 5,5 méter mély tankjába. Az akváriumot vezető cég elnöke a partról mondott beszédet, az “újoncok” pedig a víz alatt, trópusi tengeri halak társaságában vehették át kinevezési levelüket egy újdonsült munkatársuktól.

A két frissen kinevezett dolgozó beszédet is mondott a víz alatt, amelyben azt ígérték: minden erejükkel azon lesznek, hogy teljes értékű állatgondozókká váljanak, és megosszák a látogatókkal a tengeri állatok megtekintése jelentette örömöt. Az új dolgozók rögtön beiktatásuk alkalmával munkához is fogtak: a ceremóniát követően letakarították az akvárium falát.

A rendhagyó ünnepséget az akvárium látogatói is végignézték, akik tapssal köszöntötték a kinevezett munkatársakat.
Japánban az április elsején kezdődő 2013-as üzleti év első munkanapján összesen 840 ezer fiatal állt munkába a kormány közlése szerint. Ezzel az idén végzett egyetemisták 81,7 százaléka talált állást, amely ugyan növekedést jelent az előző évhez képest, de továbbra is elmarad a gazdasági világválság 2008-as kirobbanása előtti számoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik