Nagyvilág

Temetésen házasodtak össze

jegygyűrű (jegygyűrű, )
jegygyűrű (jegygyűrű, )

"Ez nem egy szokásos temetés lesz" - figyelmeztette a gyászolókat a lelkész.

Az 55 éves korában agyonlőtt Gregory Scott mindig is mondta szeretteinek, hogy nem akarja, hogy temetése búbánatos, szomorú esemény legyen. Arra azonban valószínűleg ő sem számított, hogy templomi gyászszertartását fogja választani unokaöccse arra, hogy kimondja a boldogító igent kedvesével. Pedig pontosan ez történt – jelentette Philadelphia Daily News.

Reggie Wade a lapnak elmondta: azért választották nagybátyja temetését az esküvő megtartására, mert Scott megígérte, hogy ő fogja az oltárhoz kísérni Wade kedvesét, akinek évekkel korábban meghalt az édesapja. “Temetése volt az utolsó alkalom, amikor velünk volt, és így meg tudta tartani ígéretét” – mondt el az ifjú feleség.

Scott özvegye tudott arról, hogy férje temetésén akarja a pár kimondani a boldogító igent, és támogatta az ötletet. A férfi ugyanis korábban többször is elmondta családtagjainak, nem akarja, hogy temetése a megszokott szomorú esemény legyen, hanem inkább örömteli és élvezetes.

A helyi közösségben ismert és szeretett férfi búcsúztatásán kétezer ember vett részt, és temetési menete négy háztömb hosszú volt. A templomban azonban csak 850, az esküvőről mint sem sejtő gyászoló fért csak be, hogy részt vegyen a több mint négy órán át tartó szertartáson, ahol táncosok és énekesek szórakoztatták az összegyűlteket.

A lelkész már a szertartás kezdetén közölte a gyászolókkal, hogy nem egy szokásos temetésre gyűltek össze, de a legnagyobb meglepetést a végére hagyta. “És most egy esküvőt tartunk” – jelentette be az gyászolók legnagyobb döbbenetére, majd az ifjú pár a halott koporsója mellett mondta ki a boldogító igent.

A család elmondása szerint az összegyűlteknek tetszett az esküvővel összekötött temetés, és a leggyakrabban hallott mondat ezzel kapcsolatban az volt, hogy  “ez volt a legjobb temetés, amin valaha is voltam”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik