Nagyvilág

Kiterjesztette katonai együttműködését Dél-Korea és Washington

dél korea (dél korea)
dél korea (dél korea)

Új katonai megállapodást írt alá Dél-Korea az Egyesült Államokkal, ennek fő eleme, hogy a két ország közös választ adhat már egy kisebb észak-koreai provokációra is.

Mint a dél-koreai egyesített vezérkar és a védelmi minisztérium szóvivője, Kim Min Szok hangsúlyozta, az együttműködés kiterjesztésének várakozásaik szerint az lesz a következménye, hogy Phenjan nem meri tovább provokálni Szöult. Dzsung Szung Dzso vezérkari főnök úgy fogalmazott, hogy a megállapodás erőteljes megtorlást tesz lehetővé, amelynek nyomán Észak-Korea „keserűen megbánna” bármilyen provokatív műveletet.

A megállapodás olyan esetekben helyez kilátásba közös fellépést, mint a felségvizek hadihajók általi megsértése, a határhoz közeli dél-koreai szigeteket célzó északi támadás, továbbá ellenséges szándékú légi vagy szárazföldi behatolás a déli területekre. Szöul az újabb kitételek szerint már ilyen műveletek ellen is amerikai támogatásáért folyamodhat.

A két Korea között a közelmúltban különösen megnövekedet a feszültség, miután Phenjan előbb (tavaly) sikeres rakétakísérletet, majd (idén februárban) újabb atomkísérletet hajtott végre. Utóbbira az ENSZ újabb szankciókkal reagált, ami viszont ismét fenyegetéseket váltott ki Észak-Koreából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik