Nagyvilág

Beperelték az időjóst

A világ leghíresebb mormotája, Punxsutawney Phil az idén tévesen jelezte előre a tavaszt.

Az Egyesült Államokban február 2-án szinte mindenki arra kíváncsi, meddig tart a tél.  A kérdésre a pennsylvaniai Punxsutawney település környékén élő mormotacsalád egy példánya ad választ mindig, majd’ 130 éve. 1886 óta folyik a meteorológiai mormotajóslás a településen. Az idén Phil korai tavaszt jósolt, amikor a téli álom után a kotorékából kijőve nem látta meg árnyékát. Ennek ellenére az északnyugati térségbe, így Ohio államba is hideg, szeles idő érkezett.

Az ohiói Bulter megye ügyésze nem is hagyja annyiban ezt a tévedést. Bejelentette, hogy pert indít a “tavasz hamis értelmezése” címén. Mike Gmoser egyenes azzal vádolja az állatot, hogy szándékosan vezette félre az embereket. “Amikor munkába mentem, hideg volt és szél fújt, és azt mondtam magamnak, hogy valami baj lehet Phillel. Punxsutawneynek felelnie kell ezért” – magyarázta az ügyész.

Bill Deeley, a Punxsutawney klub elnöke, amely a tavaszjósló ünnepet minden évben szervezi, közölte, hogy Philnek van ügyvédje, és visszavernek minden Phil kiadatására vonatokozó kérelmet az ohiói hatóságoktól.

Hosszú évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy csupán 40 százalékos pontossággal találják el a tél végét a mormoták, eddig azonban nem volt felelősségrevonás ezért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik